Sportvilág

2006.08.04. 02:27

Az Öbölátúszás nem marad el

Balatonfüred (he) - A Magyar Marathon Klub szervezésében szombaton kerül sor Balatonfüred és Tihany között a hagyományos Öbölátúszásra. Az előrejelzé ...

Mórocz Zsolt

Balatonfüred (he) - A Magyar Marathon Klub szervezésében szombaton kerül sor Balatonfüred és Tihany között a hagyományos Öbölátúszásra. Az előrejelzések szerint az idő javulni fog, a keleti medencében kicsi a valószínűsége a másodfokú viharjelzésnek. Azaz a szervezők szerint lehet úszni, és a vízhőmérséklet is megfelelő lesz, így minden korosztályban nagy indulói létszámra számítanak. Az elmúlt évekhez hasonlóan a Marina Hotel strandja ad otthont a rendezvénynek, ahol 9 órától 13 óráig folyamatosan lehet rajtolni. A 3,6 km-es úszópróba célja a tihanyi hajóállomási strand.

Akiknek elsősorban a részvétel a fontos, azoknak azt javasolják, hogy a hosszabb sorbanállás elkerülése érdekében 12 óra után nevezzenek. Az úszókat több csatornán engedik a vízbe, ezzel is jelentősen csökken a várakozási idő. Minden résztvevő emblémázott pólót kap, de a legjobbakat - 1-3. helyezetteket - külön is díjazzák.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!