Sportvilág

2012.04.28. 13:22

Birkózó olimpiai selejtező - Bácsi Péter is kvótás, Kozáknak nem sikerült

Bácsi Péter biztosította helyét a londoni játékokon a kötöttfogású birkózók 74 kg-os kategóriájában, miután szombaton megnyerte a két bronzérmes kvótáért kiírt mérkőzését a kínai Tajjüanban (Taiyanban) zajló olimpiai selejtezőn. A 60 kg-os Kozák Istvánnak ugyanez nem sikerült, miután kikapott török ellenfelétől.

MTI

A magyar csapat tájékoztatása szerint az első meccsén vereséget szenvedett, ám a vigaszágon a bronzéremig menetelt Bácsi a sorsdöntő összecsapáson két menetben győzte le a lengyel Edgar Babayant, így az ötödik helyen zárt pekingi után a londoni olimpián is részt vehet.
   
"Volt egy kis szerencséje Petinek, hiszen az azeri döntőbe jutása kellett a vigaszághoz, de aztán nagyon jól birkózott, szépen végigvert mindenkit, akit kellett - nyilatkozta az MTI-nek a helyszínről Struhács György szövetségi kapitány. - Gyönyörű nap volt ez a mai."
   
Kozáknak szintén a bronzérmesek különmeccsén nyílt lehetősége a kvótaszerzésre, de nem bírt jól birkózó török riválisával, aki két menetben nyert ellene.
   
Bácsit megelőzően a 66 kg-os Lőrincz Tamás döntőbe jutásával szerzett kvótát a kínai városban, ahol pénteken a szabadfogású Hatos Gábor is kiharcolta kvalifikációt. A tavalyi világbajnokságon Sastin Marianna (63 kg), illetve a kötöttfogású Módos Péter (55 kg) és Deák Bárdos Mihály (120 kg), a múlt heti szófiai selejtezőn pedig a szabadfogású Ligeti Dániel (120 kg) vívta ki a londoni szereplés jogát, így hét magyar birkózó már biztosan szerepelhet Londonban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!