Szatta

2015.10.08. 09:18

Közösen építettek aszalót Szattán

Szatta –Aki az idén részt vettek a szattaiak Kemence ünnepén, láthatták, hogy a község közösségi kemencéje mellett egy másik műtárgy is áll. Nemrégiben készült el az a napkollektoros gyümölcsaszaló, amelyet közösen építettek és helyeztek üzembe.

Kálmán György

A Magyar Természetvédők Szövetsége, a Tanácsadók a Fenntartható Fejlődésért (TFF) Egyesület és Szatta Község Önkormányzata bonyolították le azt a projektet, melynek résztvevői elsajátították a napkollektoros aszaló építésének fortélyait. Horváth Kinga a TFF munkatársa elmondta, hogy az aszalót olyan anyagokból építették, amely minden háztatásban megtalálható. Működési elve, hogy a nap energiáját egy zárt szekrénybe terelik, és azon átáramoltatva végeztetik az aszalás munkáját gyorsan és kímélő módon. Az elkészült építmény hatékonyan használható gyümölcsök, gombák, gyógynövények aszalásos tartósítására.

A műhelytalálkozó résztvevői az aszalás elméletén és az aszaló összeszerelésén kívül megismerkedtek a hazai és globális energiagazdálkodás aktuális problémáival és a rendszer szemléletű megoldási lehetőségekkel, illetve képet kaptak a fejlődő országok helyzetéről, tekintettel az Európai fejlesztési Évre. Az aszaló építésének ismerete sokakat érdekelt a falu lakói közül, de a szomszédos településekről is jöttek, sőt még Kecskemét mellől is voltak. Több mint harmincan vettek részt a közös munkában. A képzést Dr. Gyulai Iván a miskolci Ökológiai Intézet igazgatója tartotta. Az aszalás a legrégebbi tartósítási mód. Előnye, hogy tartós, nem alkalmaz tartósítószert, az összes enzim és vitamin megmarad sokkal töményebben, mind a friss gyümölcsben. Természetesen a gyümölcsökön kívül gombát, zöldséget és gyógynövényeket is lehet aszalni. Mivel ezek a termékek az Őrségre amúgy is jellemzők, nagyon jó ötlet volt a projektet itt lebonyolítani. A szattaiak az óta már ki is próbálták az aszalójukat, hiszen most van a betakarítás szezonja. Közösségi kemencéjük mellett, most már egy közösségi aszalójuk is van, amelyet úgyszintén saját erőből építettek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!