Szentgotthárd

2015.06.11. 14:45

Széll Kálmán életútja előtt tisztelegnek Szentgotthárdon

A Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal előterében a Széll Kálmán halálának 100. évfordulója alkalmából rendezendő programsorozat során nyílt kiállítás. A tárlat „Széll Kálmán és a századforduló Szentgotthárdja” címet kapta.

Bajdó Bettina

Széll Kálmán, a 19-20. század egyik meghatározó politikusa szorosan kötődött a térséghez, Rátóton született és Gasztonyban halt meg. A Széll Kálmán napok rendezvénysorozattal az ő munkássága, tevékenysége és életútja előtt szeretnének tisztelegni halálának 100. évfordulója alkalmából. Ennek programjai születésének napján, június 8-án kezdődtek és egészen augusztus 16-áig, halálának évfordulójáig tartanak. A kiállítást Huszár Gábor, Szentgotthárd polgármestere nyitotta meg, aki beszédében kiemelte Széll Kálmán – és mellette dr. Vargha Gábor – tevékenységét, amelynek köszönhetően a századfordulón Szentgotthárd fejlődésnek indult. Elmondta, hogy ennek az időszaknak egy-egy elemét, állomását mutatja be a kiállítás, amelynek írásos dokumentumait a Vas Megyei Levéltár bocsátotta a rendelkezésükre. Huszár Gábor hozzátette még, hogy a kiállítás bepillantást enged a 100 évvel ezelőtti Szentgotthárd mindennapjaiba, amelynek szerves része volt a gimnáziumi élet, az egymás után létrejövő kulturális és sportegyesületek, az induló hetilap, valamint az iparhoz kapcsolódó kérvények is.

A kiállítást Huszár Gábor, a város polgármestere nyitotta meg (Fotó: Szendi Péter)

A rendezvényen tiszteletét tette Kissné Köles Erika parlamenti szószóló, Tilcsik György, a levéltár igazgatója, illetve a levéltár több munkatársa is.

A tárlat december 31-ig tekinthető meg a hivatal ügyfélfogadási idejében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!