Szentgotthárd

2015.12.18. 13:50

Háromezer szlovén él a Rába-vidéken – most ünnepelték a függetlenség napját

Szentgotthárd – A városban ünnepelték a 25 éves Szlovén Köztársaság függetlenségének napját.

Kóczán Viktória

Dr. Boris Jesih szlovén főkonzul köszöntötte a résztvevőket, valamint elmesélte, hogy 25 évvel ezelőtt a mai Szlovéniában arról döntöttek, hogy önálló ország legyen-e. A szlovén állampolgárok egyhangúan döntöttek. – Ezért is ez az ünnep egy másik elnevezést is kapott, mégpedig az „Egységesség Napja” nevet. Egy önálló államért, mindennap küzdenünk és törekednünk kell – hangoztatta a főkonzul.

Jelenleg Magyarországon ötezer szlovén nemzetiségű él, a Rába-vidéken szakértői becslés szerint ebből háromezer. - Úgy gondolom, hogy a magyar – szlovén kapcsolat a történelem során sosem volt ilyen jó és ez nagyon hasznos a kisebbség számára – tette hozzá dr. Boris Jesih. A napokban volt Budapesten és meglepődött azon, hogy milyen komoly együttműködési szándékot mutat a magyar kormány Szlovénia irányába: egyik országban sem tapasztalt hasonlót.

A főkonzul nemrég, november óta tölti be ezt a szerepet, de már így is van néhány tapasztalata, hiszen mindig is a kisebbségekkel foglalkozott. Kétszer volt a határon túli szlovénokkal foglalkozó hivatal államtitkára is.

-          Egy évben 3 ünnepségünk van, de sok olyan rendezvényt tervezünk, ami valami újat hozz ebbe a térségbe – nyilatkozta Boris Jesih. A szlovének sokat adnak a kultúrára, így van néhány kulturális ünnepnapjuk, mint például a június 25-én tartandó Államiság Napja. Jövőre ezt is szeretnék megünnepelni Szentgotthárdon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!