2015.06.03. 13:48
Gyerekeket szólítanak le egy osztrák rendszámú, furgonból Szentpéterfán - Az önkormányzat figyelmezteti a szülőket (frissítve)
Szentpéterfa – Kétszer is leszólítottak egy gyereket a határ menti településen, egy ismeretlen, osztrák rendszámú, fehér furgonból. Az önkormányzat a Facebook-oldalán tett közzé felhívást az esetről, és óvatosságra intik a szülőket.
Egy apuka ismerőse kereste meg a polgármester asszonyt, Skrapitsné Jurasits Ágnest azzal, hogy másodszor is megszólították a gyereket, egy fehér furgonból. Úgy értesült, hogy a gyerek biciklivel volt, nem állt szóba az idegennel, eltekert. Azóta fél, ő és a szülei is.
A polgármester asszony elmondta, nem akarnak pánikot kelteni, de óvatosságra intik a szülőket és a nagyszülőket. Ezért tették közzé a felhívást a közösségi oldalon és a falutévében. Azt javasolják, a felnőttek inkább kísérjék el a gyerekeket, ne engedjék őket egyedül iskolába. Arra is kérik a lakosokat, hogy ha bármi gyanúsat látnak, akkor avatkozzanak közbe, ne legyenek közömbösek.
Skrapitsné Jurasits Ágnes elmondta, hogy békés a falu, de előfordulnak bűnesetek, ezért nem árt a figyelem. Volt korábban, hogy gyanús autók járták a falut, lassan, minden portára benéztek a benne ülők – ez hamar feltűnt a helyieknek és szóltak is azonnal az önkormányzathoz, így tudott intézkedni a polgármester asszony.
Szentpéterfán tervezik köztéri kamerarendszer kiépítését, pályáztak is a beszerzésre tavaly, de nem nyertek. Idén újra megpróbálják. A polgármester asszony megmutatta, hogy a település három legnagyobb bekötőútja mentén szereltetnék fel a kamerákat: Ausztria felől két út mellett, valamint a Ják felőli úton. Azt szeretnék, hogy vissza lehessen nézni, milyen autók, mikor hajtottak át Szentpéterfán. Aztán a három kamera bővíthető hálózattá, ha szükséges, például a falu központját is figyelnék.
A biztonságérzet egyébként a jó szomszédok miatt is megvan: Szentpéterfán figyelnek egymásra – ezt mondta egy ott élő néni. Ő nem hallott a gyanús furgonról, a magyarul beszélő sofőrről, aki leszólított egy gyereket. Szerinte a faluban mindenki nyitott szemmel jár, és ha valami gyanúsat lát, akkor szól. Nevetve tette hozzá: van, amikor jó, van, amikor nem, hogy mindenki ennyire odafigyel a másikra, mint egy ilyen kistelepülésen.
Egy kismama a faluban azt mondta: tagja a települési csoportnak a közösségi oldalon, ő ott értesült a felhívásról, de a konkrét esetről nem hallott semmit. Egy másik anyuka szintén nem hallott róla, pedig ide jár iskolába a lánya. A gyerek nem mesélte, hogy ilyesmi történt volna a faluban, akár mostanában, akár korábban.
Kettő esetről tudni ugyanis: ugyanazzal a kislánnyal történt meg, őt szólították le kétszer egymás után. A szülei komolyan veszik, amit mond, nem olyan a gyerek, aki csak úgy kitalál ilyesmit – mondta el a polgármester. Éppen ezért készült a felhívás az önkormányzat részéről is, nem pedig azért, hogy bárkit megijesszenek vagy pánikot keltsenek. Skrapitsné Jurasits Ágnes szerint bevált ez az online fórum, amíg a település hivatalos honlapját átszerkesztik, itt teszik közzé az információkat.
Természetesen nem csak a közösségi oldalon tett bejegyzéssel léptek az ügyben.
A gyanús, osztrák rendszámú furgonról már értesítették a körzeti megbízottat, tud az esetről, de feljelentés nem történt az ügyben.