Jó reggelt, Vas megye!

Előbújt vackából, ám hó híján egy-egy őszről itt maradt falevéllel kezdett el játszadozni. Susogva bebújt ajtók és ablakok sosem látott résein, a virágokról álmodozó mezők felett süvítve kergette magát a mélységes erdők felé; ám ott néha fel-felszisszent, amikor egy-egy galagonyabokor állta útját. Ami nem is csoda, hiszen a galagonya szúr, mint a veszedelem! Saját erején felbuzdulva most parkokon és tereken suhan át, s új játszótársat keresve ideig-óráig az öreg templomok harangjait kongatja. Fájdalmas melódia ez, hiszen a januári szél még sosem volt ennyire magányos. Elhagyatottságában mára talán vissza is húzódott rejtekhelyére. És ki tudja, talán újra együtt álmodik azzal a sok millió fészek- és odúlakóval, akiknek egy ütemre - egy célt látva - dobban a szívük: nem kell már sokat várni márciusig. A mézillatú, párválasztó, andalító tavaszig.