Van, ami a szabálynál és a józanésznél is erősebb

Szombathelyi ismerősöm mesélte, hogy amikor átballagott a közeli óvoda nyílt napjára, nem sok jóval biztatta az óvodavezető, mondván: minden évben túljelentkezés van náluk. Szegény fiatalasszony próbált érvelni: elmondta, hogy ez az óvoda van hozzájuk legközelebb, szinte rálátnak a lakásuk ablakából, és amióta a kislánya járni tud, minden áldott délután erre sétálnak, és mindig megbeszélik, hogy itt lesz majd óvodás.

Persze mondani sem kell, hogy a szóban forgó óvoda jó hírű, gyönyörű környezetben van, mint ahogy azon sem kell különösebben csodálkozni, hogy reggelente, illetve délutánonként csillogó városi terepjárók és gyönyörű fekete luxusautók parkolnak a kapuja előtt. A jogszabály értelmében a gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, amelynek a körzetében lakik. És itt a kell szón van a hangsúly.

Amúgy nemcsak a jogszabály, de a józan ész is ezt diktálná, hiszen mégiscsak egyszerűbb reggelente átsétálni az oviba, közben jót beszélgetni, gyönyörködni a virágokban, odaköszönni az utcában élő Marika néninek, megsimogatni a boltos Feri bácsi kutyájának buksiját, mint a csúcsforgalomban idegeskedni, dudálni, az óvoda előtt parkolóhelyre vadászni, majd beesni a csoportszobába.

Persze ha úgy vesszük, ez az egész beíratási mizéria az életre nevel, hiszen nem árt, ha a gyerek már háromévesen megtanulja, hogy nem minden úgy van, ahogy azt ő (és persze az anyukája) elképzeli. Hogy hiába van szabály, ha mindig akad kivétel, és mindig van egy kiskapu, amin az élelmesebbek vagy éppen a kiváltságosok kedvükre ki- és besétálgathatnak. És jó, ha a kedves szülők is megbarátkoznak a gondolattal, hogy ugyanez történik majd az iskolai beíratásnál...