A szerkesztő ajánlja

2016.03.28. 19:13

Jó reggelt,Vas megye!

A brazil Joao Pereira de Souza már a 72. életévét tapossa, és - ha teheti - még ma is a tengeren tölti szabadidejét, mint halász.

Kelemen Attila

Ugyanígy tett 2011-ben is azon a bizonyos napon, mikor egy sziklák közé rekedt, olajban elázott tollazatú kis pingvint talált. Az öregember odahaza letisztogatta, és heteken át táplálta. Az időközben Dindim névre keresztelt Magellán-pingvin újra erőre kapott, a halász pedig szabadon akarta engedni ugyanott, ahol élet-halál tusáját vívta a kis madár. Ám az annyira ragaszkodott „nevelőapjához", hogy csak 11 hónap után tudott elszakadni tőle. Azóta minden év júniusában - 8000 kilométeres távot úszva - visszatér, és a halászt felismerve újra meg újra társul szegődik mellé; és egyedül csak az öregembernek engedi, hogy megérintse. Idén már ötödik alkalommal találkoztak! Évente nyolc hónapot töltenek együtt, majd ezt követően Dindim vándorútra megy társaival a párzási időszakban. Lám-lám! A szeretet és a másik iránti ragaszkodás még a legkilátástalanabb helyzetben is győzedelmeskedik. És soha nem felejt!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!