2006.09.12. 02:28
Hétvégi tábortűz
Ják - A pénteki ünnepélyes Fő tér átadás után szombaton a színvonalas falunapi programok várták a helyieket. A napsütés, a jó idő sok embert kicsalogatott a helyi sportpályára.
Európától való elmaradottságunk egyik jele, hogy falvaink többségében még ma sem lehet szó nívós főtér kialakításáról, hiszen fontosabb dolgokra kell a pénz (mondjuk csatornára). Ják a ritka kivételek egyike, hiszen itt nemrég új Fő teret adhattak át. Szemes Istvántól, Ják polgármesterétől megtudtuk, hogy 1996-ban tartottak először falunapot, azóta kétévente rendezik meg a vigasságokat. Azért kétévente, mert nagy a település, magas a költség, de ilyenkor szinte minden ingyenes. A programsorozat reggel nyolc órakor kezdődött. A falu lakóit zenés ébresztővel köszöntötték. Fúvószenekar járta az utcákat vidám nótákat játszva. Kilenc órakor kerékpáros ügyességi versenyen vehettek részt a gyerekek. Délelőtt az aszfaltrajzversenyen szebbnél szebb alkotások születtek, a gyerekek színes krétákkal készítették el vidám műveiket. A délelőtt további részében lufiborotválás, célba dobás, különböző ügyességi játékok, ingyenes quad tette még vonzóbbá a falunapot a legkisebbek számára. A legnagyobb sikert a kis markolós verseny aratta, markolókanállal kellett a gyerekeknek a lufikat kidurrantani. Légvár, óriás csúszda, 11-es rúgó verseny, kézműves-foglalkozások, arcfestés várta egész nap az érdeklődőket. Délután a sportpálya melletti füves területen a bátor jelentkezők felülhettek egy hátaslóra, valamint sétakocsikázhattak a település utcáin. Kozmetikus, fodrász, manikűrös, virágkötő tartott bemutatót. Délután az Ismerős Arcok szórakoztatta a szép számmal összegyűlteket. Utánuk akrobatikus kosárlabda- és karatebemutatót láthatott a közönség. A tánc kedvelői sem maradtak programok nélkül: az Ungaresca Táncegyüttes lépett fel elsőként, majd breaktánc és akrobatikus rock and roll szerepelt a programok között. A helyi óvodások és iskolások is kaptak lehetőséget bemutatkozásra. Délután a sportkedvelők szurkolhattak a helyi focicsapatnak. A fiúk Vaskeresztes ellen vívtak barátságos mérkőzést. Közben elkészült a mintegy 1500 adag szarvaspörkölt, amellyel a falu lakóit vendégelték meg. A vacsora alatt a Nyugati Régió zenélt élőben. Aztán megérkezett az este sztárvendége, a Hip Hop Boyz, amely nagy sikert aratott a fiatalok körében. A falunapot a tűzijáték koronázta meg. Hajnalig tartó zene és tánc várta a legkitartóbbakat a Silver együttes közreműködésével. Este a tábortűz mellett gyűlt össze a falu apraja-nagyja.