Szombathely

2006.11.03. 03:27

Az Alpen-Snger

Kőszeg (nm) - Tíz évvel ezelőtt a Béri Balog Ádám Általános Iskola pedagógusai hívták életre az Alpen-Snger kórust.

Némethy Mária

Természetes volt számunkra, hogy nemzetiségi nyelvet oktató iskolaként német nyelven, német dalokat énekeljünk, emlékezik az alapítás körülményeire a karnagy, Lángné Horváth Rita. Vezetésével húsz taggal, két harmonikás kísérővel alakultak meg. A tagok létszáma az évek során nem változott. Nyugdíjazás, új kollégák felvétele miatt cserélődött ugyan az összetétel, de az alapító tagok zöme ma is a kórusban énekel. Jelenleg Maitz József, a zeneiskola tanára kíséri őket harmonikán.

Az eltelt évek alatt számos helyi, megyei, országos és külföldi rendezvényen és versenyen vettek részt. Legjelentősebb eredményüket 2004-ben Bonyhádon érték el, ahol a Német Nemzetiségi Kórusok Országos Fesztiválján első helyezettek lettek a népdalfeldolgozás kategóriában. Megkapták a Fesztiválkórus kitüntetést kiemelt arany minősítéssel. Ennek köszönhetően az idén januárban sikeresen szerepeltek a Budapesti Kongresszusi Központban rendezett országos német nemzetiségi gálaműsoron.

A tizedik évfordulót szeretnénk méltó módon megünnepelni, közölte Lángné Horváth Rita. November 5-én, vasárnap délután 5 órakor a kőszegi Irottkő Hotel aulájában hangversennyel köszöntjük jubileumunkat. A műsort színesíti az iskola Csengő-bongó kis énekkara, német kamarakórusa, harmonikásai és Dance-Jam tánccsoportja, mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!