Szombathely

2006.12.22. 03:29

Lehet jót alkotni

Szombathely (kor) - December 20-án mutatta be ünnepi programját az Oladi Művelődési Központban a megyeszékhely diákönkormányzata. Sok szülő, gyermek érkezett az ajándékműsorra. A helyi diákönkormányzat szervezte meg a nagy sikerű karácsonyváró estet Oladon

Kozma Gábor

Az ötlet, mármint az, hogy karácsony előtt ajándékműsorral lepjék meg a közönséget, többek érdeme. A megvalósítás motorja a szombathelyi diák-alpolgármester, Cservék Judit volt, aki rövid idő alatt ütőképes csapatot szervezett. Azt akartuk, hogy igazi diákrendezvény jöjjön létre karácsony hetében. Így aztán felkerestük számos helyi középiskola és ifjúsági klub tanulóit, valamint a különböző szervezetek szakembereit, hogy fogjunk össze, tegyünk le egy szép műsort az asztalra, fogalmazott a 16 esztendős diáklány.

A szándék kiteljesedhetett. A szerda esti rendezvényen csaknem telt ház fogadta a 25 fellépőt. Sokat segített a Logo ifjúsági szolgálat is. S ha azt vesszük, hogy a próbák mellett keményen tanultak a diákok, akkor minden elismerést megérdemelnek. Igaz, ehhez kellett Takácsné Pálhegyi Beáta ifjúsági koordinátor segítsége is. Nagy Beatrix, a Pálos Károly Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársa és Tóth Tamás, a Nyitra utcai ÁMK művelődésszervezője a próbáknál segédkezett. Vendégként, nagy sikerrel lépett fel az Ungaresca gyermek tánccsoportja. Nagy Beatrix: Élmény volt együtt dolgozni a fiatalokkal. Különösen Judittal, hiszen az ő forgatókönyve alapján valósult meg teljes egészében a műsor, ráadásul a rendezést is vállalta. Nem csak én vélem úgy, hogy többről volt szó szerda este egy egyszerű karácsonyi diákprogramnál az OMK-ban. Azt sugallták a közös munkával a fiatalok, hogy lehet jót alkotni, és igen fontos a szeretet ünnepe.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik