2007.03.02. 03:29
A jövő elkezdődött
Szombathely - A város oktatási intézményrendszerének átszervezéséről, a közgyűlés közalkalmazottakat érintő döntéseiről kérdeztük az oktatási bizottság volt elnökét és a város alpolgármesterét.
Németh Kálmán alpolgármester elmondta: az intézményrendszer átalakításának, például a Teleki Blanka szakképző kollégiuma bezárásának költségvetési vonzatát nem tartalmazza az elfogadott költségvetés.
- Amikor erről szavaztunk, még nem tudhattuk, miként dönt ezekről az ügyekről a közgyűlés. Ezért ezekre a kérdéskere májusban, a költségvetés módosításakor visszatérünk majd. A következő hetekben derül ki, hogyan változik az iskolákban az osz- tálylétszám, és véglegesen eldől az Eötvös iskola sorsa is.
A pedagógusok túlóráinak kérdésében egyértelmű a városvezetés álláspontja.
- Külön összeget ezek kifizetésére nem terveztünk, májusban visszatérünk rá. Kérdés, szükség lesz-e rá, vagy pedagógusok átcsoportosításával megoldható a problé-ma. Egyébként sem jelente- ne többletkiadást a városnak, mert az intézményracionalizálásból származó megtakarítás bőségesen fedezi.
A városi óvodák közös irányításának ötletét végül elvetette a városvezetés. Az alpolgármester szerint szakmai döntés született.
- Mivel az óvodavezetők belátták, hogy a város nehéz helyzetben van, felajánlottak megtakarításokat. Az előkészítés során a szakemberek is elemezték, milyen kockázattal járna a közös irányítás, így végül kompromisszumos döntés született. Nem lesz közös irányítás, megmarad az intézmények sokszínűsége, viszont munkaszervezéssel, létszámcsökkentéssel előáll az a 40 milliós költségcsökkenés, amit a közös irányítástól reméltünk.
Az alpolgármester hozzátette: a városvezetés átmenetileg szünetelteti a közalkalmazottaknak évente és személyenként adható 30 ezer forintos étkezési hozzájárulás ki- fizetését. Ezzel a város idén 60 millió forintot takarít meg. A városvezetés határozott szándéka, hogy ennek a juttatásnak a felét jövőre vissza-adja, majd 2009-ben ismét a teljes összeget kapják a közalkalmazottak.
Arra a kérdésre, van-e még tartalék a szombathelyi oktatási intézményrendszerben, az alpolgármester így felelt:
- Miközben egy évtizede nem változott az intézményhálózat, eltűnt a rendszerből ezerkétszáz gyermek. Kérdés, hogy a két iskola bezárásával megoldódik-e a probléma. Szerintem átmenetileg igen. Azonban, ha megmarad az Eötvös utcai iskola, az átírhatja a jelenlegi elképzeléseinket.
A város döntött az oladi intézmények összevonásáról is.
- A Simon István Általános Iskola, a Teleki Blanka szakképző és az ÁMK összevonásával szeptembertől három intézmény kerül egy igazgatás alá. Ez újabb megtakarításokat eredményez, főként a kisegítő személyzet tekintetében, a vezetői pályázatot pedig hamarosan kiírjuk.
Rettegi Attila, az oktatási bizottság lemondott elnöke, aki egyben a Teleki Blanka szakképző igazgatója is, úgy véli, az oktatási szférában az átszervezés erre a ciklusra befejeződött. Eddig sem voltak üres tantermek, lábukat lógató pedagógusok, csak a korábbi, zsúfolt állapothoz képest változott meg a helyzet. A város teherbíró képességével van összefüggésben az oktatási intézményrendszer szűkítése.
Az egyes intézkedésekkel kapcsolatban a városi képviselő elmondta: a három oladi intézmény összevonásával egyetért, vezetőtársaival együtt konstruktívan együttműködve, megnyugtató módon lehet az átalakulást levezényelni. A Teleki Blanka kollégiumának mgszüntetése viszont átgondolatlan lépés volt, a város kollégiumi kapacitását nem szabad csökkenteni, véli az oktatási szakember. Úgy gondolja, hogy érvei félig-meddig meghallgatásra találtak, hiszen határozat született arról, hogy a volt nőtlen tiszti szálló átvétele után ott lakhatnak majd a kollégisták. Ha ez így lesz, akkor mi értelme volt megszüntetni a régi, jól bevált belvárosi kollégiumot? - tette fel a kérdést a városatya.