2007.06.15. 02:27
Megmozgatják a helyi fiatalságot
Csepreg (tk) - A helyi fiatalok összefogására, az ifjúsági programkínálat bővítésére jött létre négy évvel ezelőtt a Szebb Holnapért Egyesület. Tíz fővel alakultak, ma már több mint négyszer ennyi tagot számlálnak.
Mára elmondható, hogy nincs a városnak olyan közösségi, kulturális megmozdulása, amihez az egyesületbe tömörült fiatalok ne csatlakoznának. Ugyanakkor más programok az ő kezdeményezésükre születtek meg, de ezekben is szívesen veszik a társak közreműködését. Egyre jobb a kapcsolatuk a helyi intézményekkel és a többi civil szervezettel egyaránt.
Legnagyobb szabású, évente visszatérő rendezvényük a Nyugat-dunántúli Nyári Napok, amit immár hatodik éve rendeznek meg a városban. A programot a kicsit holt szezonnak számító július derekára időzítik, így nem ütközik a város többi nagyrendezvényével. Az alapgondolat a megyék közötti összetartás, a régió fiataljai közötti párbeszéd létrehozása volt. A kétnapos programban lehetőséget kapnak a bemutatkozásra a régióban működő művészeti csoportok, s természetesen nem maradhatnak el a sportversenyek sem. Ebben az évben július 7-én és 8-án tartják a rendezvényt.
Az egyesület rendezvényei az egész évet végigkísérik. Kezdődik az ifjúsági bállal, azután részt vesz a tagság a történelmi megemlékezések, a Kihívás napi sportversenyek, a gasztrofesztivál, a szüreti felvonulás megrendezésében. Decemberben a csepregi gyerekek nekik köszönhetik, hogy talákozhatnak a Mikulással, akár a főtéren, akár a házaknál. Az egyesület a családsegítők közreműködésével minden évben saját ajándékcsomagokat állít össze a hátrányos helyzetű gyerekeknek.
Lassan hagyománnyá válik a Holnapért foci kupanap megrendezése, amit folyamatosan szeretnének kibővíteni az egész kistérségre. A fiatalok rendszeresen részt vesznek a közterületek, parkok takarításában, és figyelmet fordítanak a drogmegelőzésre, a szenvedélybetegségek leküzdésére, az egészséges élet-mód propagálására is. Néhány csepregi fiatal kortárs képzésben is részesült már, ezt a tevékenységet szeretné az egyesület tovább erősíteni. Tavaly először évzáró rendezvényt is tartottak, ahol jutalmazták a legjobb munkát végző egyesületi tagokat.
Vlasich Krisztián egyesületi elnök elmondta: a tagság elsősorban középiskolásokból, főiskolás diákokból tevődik össze. Nagyobb részük olyan, aki bármikor hadra fogható , aktívan részt vesz a közös akciókban, míg mások inkább csak az érdeklődésüknek megfelelő rendezvényekre mennek el. Az éves önkormányzati támogatások mellett megragadnak rendezvényeik támogatásához minden pályázati lehetőséget, és a gazdasági élet több helyi szereplője is támogatja törekvéseiket.