Szombathely

2008.06.27. 02:28

Tisztújításuk volt

Kőszeg (nm) - Szerdán estébe nyúlt az Írottkő Natúrparkért Egyesület tisztújító közgyűlése. Ezen a város és a környék legnagyobb civil szervezetének működéséről, a gondokról is szó volt.

Némethy Mária

Így kezdte beszámolóját Bakos György elnök szerdán az Írottkő Natúrparkért Egyesület tisztújító közgyűlésén.

A tagságról elmondta: viszonylag nagy létszámú, de különböző érdekeltséggel bírnak. Közvetetten a legnagyobb létszámot a településeken élők alkotják. Őket választott vezetőiken keresztül próbálják elérni, bevonni akciókba, kisebb-nagyobb sikerrel (hulladékgyűjtés). A rendes tagok között a kézművesek, borosok, mézesek azok, akik folyamatosan biztosítják a helyi termékeket, így lehetővé teszik a natúrbolt működését, a Borok Háza tevékenységét.

- A turisztikai vállalkozók között a mindig, mindenhol jelen levők azok, akik vállalják a homokzsák szerepét, hiszen az ütközések, kifogások mindig őket érik. Igen, ők mindig el is mondják véleményüket, és hadra is foghatók. Kár, hogy létszámuk a többi turisztikából élőkhöz viszonyítva alacsony - szögezte le Bakos György.

Partnereik közül az erdészetről azt mondta: túlságosan magára hagyja az egyesületet; az Őrségi Nemzeti Park kevés szakmai segítséget ad.

Problémaként fogalmazta meg azt is, hogy a tagság a nagyobb akciókban kis létszámban vesz részt, pedig (hulladékgyűjtés, parlagfűirtás, autómentes nap, Hétforrás piknik, Orsolya-napi vásár, advent a natúrparkban) ezek adnak rangot az egyesületnek.

- Le kell szögezni: minden civil szervezet vezetője maximalista. Ez jó, ez a dolga. De mi, vagy én már a közepes megjelenéssel is megelégednék, de sokszor a minimummal kell beérnem - jelentette ki Bakos György.

A natúrparki iroda dolgozói végzik az információk gyűjtését, az információ adását, szolgálják a város, a natúrpark turizmusát. Az elnök szerint kevés a létszám, hiányzik még egy szakember, akit elvitt az önkormányzat.

- Vannak településeink, szám szerint 16, de van olyan polgármester, akit még nem is láttunk közgyűlésen, van olyan is, akit két éve nem láttunk - mondta el Bakos György.

Az elmúlt két évben a natúrpark a Települések Országos Szövetsége kitüntető plakettjét, a megyei önkormányzat Kitüntető Oklevelét, a Gáyer Gyula-emlékplakettet kapta meg.

Szerdán 7 óra után lett vége a közgyűlésnek. Elnöknek újra Bakos Györgyöt választották, alelnök lett Acél Erzsébet és Vértes Ildikó, titkár Somogyi Györgyné. Az ellenőrzési bizottság tagjai: Horváth Miklós, Dreiszker Levente, Takács Kálmánné.

Kőszeg (nm) - Szerdán estébe nyúlt az Írottkő Natúrparkért Egyesület tisztújító közgyűlése. Ezen a város és a környék legnagyobb civil szervezetének működéséről, a gondokról is szó volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!