2008.12.10. 03:29
Biotájház idézi a múlt emlékét
<b>Lukácsháza </b> - Sokféle, gazdag program jellemzi a falu decemberi kínálatát. Megrendezik például a mindenki karácsonyát.
A Lukácsházi Ötyék (öreg tyúkok egyesülete) 11-én évzáró gyűlésüket tartják, 28-án pedig majd az előszilvesztert.
18-án közmeghallgatás lesz a faluban. Ezen tájékoztatást hallhatnak majd a lakosok az idei évről, a jövő tervekről, a Leader Programhoz kapcsolódó pályázati lehetőségekről. Szó esik majd arról is, hogy felszámolják az 1969-ben bezárt kiscsömötei temetőt - minden hamvat exhumálnak -, mert 16 telkes lakóutca épül ott, út vezet majd át az egykori temetőn.
Közben készül már a csömötei kilátó terve is. A fából készülő kilátó 6 méteres lesz, része egy bakancsos túraútvonalnak, amelyet mini szabadidőpark vesz körül információs táblákkal, esőbeállóval.
December 20-án, szombaton délután öt órakor rendezik meg a hagyományos mindenki karácsonyát. Ilyenkor a művelődési házban felállítják a mindenki karácsonyfáját, s az óvodások, iskolások adnak szép ünnepi műsort. Száz évet lép vissza az időben, aki a tájházhoz érkezik