Szombathely

2008.12.05. 03:29

Mit hoz az új év?

<b>Kőszeg </b> - A hagyomány szerint a jövő évi költségvetési koncepció volt a közmeghallgatás témája az idén is Kőszegen. Egy-két embert érdekelt csak. Preininger Ferencet, az önkormányzat pénzügyi bizottságának elnökét arra kértük, összegezze: milyennek látja a város helyzetét, jövő évét?

Némethy Mária

- Nem, az semmiképpen sem!

Az idei év önkormányzati gazdálkodásáról - amelyre épül majd a 2009-es - elmondta: a működési költségvetés 197 millió forintos hiánya nagyon sok gondot okozott.

- Sokféle intézkedést igényelt a város gazdasági egyensúlyának megtartása. A takarékosság önmagában kevés, bevételt növelő intézkedésekre van szükség. A pályázati pénzek segítettek, de ott tartunk, hogy még mindig a város vagyonának értékesítése és az elmaradt fejlesztések révén érhető el az önkormányzat pénzügyi egyensúlya.

Preininger Ferenc örömmel nyugtázza, hogy a 2007. év végén kibocsátott 500 millió forintos kötvényt az önkormányzat befektette, így tisztességes hozamot hoz. Ez az a tőke, amellyel a város finanszírozni tudja a megnyert európai uniós pályázatok önrészét. (Például a Jurisics-vár 950 millió forintos felújítására a saját erő 150 millió forint.)

- Az idén a magántőkével induló beruházások nem hozták a várt eredményt - elemzi tovább a város költségvetésének idei évét a pénzügyi bizottság elnöke. - Ez ma Kőszeg legnagyobb problémája pénzügyi szempontból, hiszen az iparűzési adó bevétele nagyon alacsony - mondta el még az idei esztendőről Preininger Ferenc.

A jövő évi költségvetési koncepció terve szerint az intézményi rendszerben 238 millió 993 ezer forint hiány mutatkozik, de a képviselő-testület ezt szeretné 170 millió forintra mérsékelni. Az alapfokú oktatási, nevelési intézményeknél a nem kötelező feladatok ellátására nem biztosít támogatást, kivéve az úszásoktatást, illetve a külön megállapodás alapján vállalt közoktatási kötelezettségeket.

A közmeghallgatáson egy felszólaló arról beszélt, hogy a képviselő-testület az eltelt két évben csak álmodozott, hiszen nem valósult meg még sem a bioetanol üzem, sem az egészségház, sem a Gyöngyös-part revitalizációja, de még a Fő tér kockakövezetének hibáit sem sikerült kijavíttatni. A német és a horvát kisebbségi önkormányzat vezetői kérték, hogy németül és horvátul is legyenek kint a helységnévtáblák, s az is elhangzott: a karácsonyi díszkivilágításba vonják be a Kossuth Lajos utcát is.

A város képviselő-testülete december 18-án dönt majd a jövő évi költségvetési koncepcióról, akkor hallhatjuk majd a képviselők véleményét is róla.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!