Szombathely

2009.02.06. 03:28

Nem támogatják

<b>Szombathely </b>- Harmadszor szavazta le Szombathely megyei Jogú Város Közgyűlése a Vas megyei Civil Szolgáltató Központ működésének korábban már megszavazott, kétmillió forintos támogatását.

Tersztyánszky Krisztina

Szilágyi Leonóra, a CISZOK programvezetője nyílt levelet juttatott el szerkesztőségünkbe, melyben nehezményezi, hogy a képviselő-testület már harmadszor is leszavazta a 2008. évi költségvetés külön során egyszer már megítélt működési támogatást. A programvezető annak a feltételezésének ad hangot a levélben, hogy az új összetételű közgyűlés azért nem kívánja támogatni, az iroda munkáját, mert az a Vas megyei Művelődési és Ifjúsági Közösségi Alapítvány programjaként működik, melynek elnöke Horváth György MSZP-s képviselő. (Hozzátesszük, a megyei közgyűlés soha nem járult hozzá az egyébként megyei feladatokat ellátó iroda működtetéséhez.)

Horváth György, az alapítvány elnöke elmagyarázza: törvény írja elő, hogy alapítványnak csak közgyűlési határozat birtokában adhat át pénzeszközöket az önkormányzat - akkor is, ha a támogatást a költségvetésben betervezték. A CISZOK támogatása pedig a működtető alapítvány nevén fut, immár öt éve. Ebből soha nem szokott baj lenni. Az összeget az év első felében nem vették fel, hiszen a szolgáltató központ pályázatokból gazdálkodik, melyek többnyire utófinanszírozottak, s az önkormányzati segítség épp arra jó, hogy az aktuális likviditási nehézségeket áthidalják vele. Év közben azonban megfordult a kocka a képviselő-testületben, s azóta nem sikerül átvinni a kétmilliós támogatás ügyét. Horváth György tudja, hogy a megkülönböztetés a pártállásának szól. Nem velem tolnak ki, hanem a civil szervezetekkel - hangsúlyozza.

Háromszor hoztuk vissza a témát közgyűlés elé - erősíti meg dr. Nemény András MSZP-s frakcióvezető, - de a korábban megszokott konszenzust nem sikerült elérni. A képviselő jogosnak látja a CISZOK felháborodását, de sok esélyt az egyeztető tárgyalások ellenére nem lát rá, hogy sikerül átvinni a döntést.

Marton Zsolt, a FIDESZ frakció vezetője úgy ítéli meg, hogy a civil szolgáltatót működtető alapítvány csak egy a sok nonprofit szervezet közül, melyek közül több küzd anyagi gondokkal. Az önkormányzat civil alapjára hivatkozik, melyre mindegyik szervezet egyenlő eséllyel pályázhat - jóllehet a CISZOK-nak juttatott támogatás nem pályázat, hanem költségvetési döntés kérdése lett volna. Nekem semmi problémám nincs a CISZOK működésével, az, hogy a tavalyi támogatást nem kapják meg, nem jelenti azt, hogy az idén sincs esélyük - állítja a jobboldali képviselő. Azt a véleményét viszont nem rejti véka alá, hogy indokoltabbnak látná közvetlenül támogatni a civileket, például azokat, amelyek szociális feladatokat vállalnak át az önkormányzattól. Arra is felhívja a figyelmet, hogy az önkormányzat szervezetén belül működik egy kulturális és civil iroda, amely a civil szolgáltatóhoz hasonló feladatokat is ellát. Azt pedig végképp szerencsétlennek tartja, ha a politikusok rátelepednek a civil szférára. A frakcióvezetőnek arról, hogy a társadalmi kapcsolatok bizottsága vezetője és a baloldali városvezetés között valamiféle alku tárgya lenne a támogatás megítélése vagy elutasítása, állítása szerint nincs tudomása.

A civil szervezetek pedig csak azt nem értik: miért kell pártpolitikát csinálni abból, ami nem az? Alapítványok csak közgyűlési döntés alapján kaphatnak pénzt az önkormányzattól

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!