Szombathely

2009.07.29. 02:25

Trófeakiállítás a Büki Csalitos Vadásztársaság szervezésében

Bük - A Büki Nyár rendezvénysorozat keretében a Büki Csalitos Vadásztársaság szervezésében trófea kiállítás nyílt múlt pénteken a Művelődési Központ nagytermében.

Tersztyánszky Krisztina

Az idén ötven éves intézményben sok évvel ezelőtt már rendeztek vadászati és halászati kiállítást, de ilyen nagyszabású, ekkora anyagot bemutató tárlat még nem volt a ház falai között. Most a helyi vadásztársaság szép ajándékkal lepte meg a helyi lakosságot és a Bükön üdülőket: a vadászok felajánlották a kiállítást, melynek keretében igazi erdei miliőt varázsoltak a művelődési központ színháztermébe. Az intézmény szívesen fogadta az ajánlatot, hiszen az jól illik a nyári rendezvénysorozatba.

A szépszámú közönséget a megnyitón Kenesei László vadász, a kiállítás fő szervezője köszöntötte, majd ajánlót László Győző, a Vas Megyei Vadászkamara elnöke és Horváth Lajos, Bük Város polgármestere mondott. A megrendezéshez nyújtott segítséget és támogatást az építőknek, a vadászoknak, a létrehozóknak Übelher Gyula, a vadásztársaság elnöke köszönte meg, név szerint felsorolva valamennyiüket.

A megnyitó ünnepséget a Vas Megyei Vadászkürt Együttes műsora színesítette, majd a megnyitó után a vadásztársaság vendégül is látta a kiállítás iránt érdeklődő a közönséget. Az Eötvös utcában három termetes katlanban rotyogott a finom vadpörkölt (szarvas és vaddisznó húsából ), mely hatalmas sikert aratott és mind elfogyott. A kürtösök muzsikája mellett, remek hangulatban telt el az este.

Azoknak, akik még sosem jártak erdő mélyén, s nem ismerik a vadak és vadmadarak világát, okvetlenül érdemes ellátogatniuk a kiállításra. A színházteremnek már az ajtajánál hatalmas trófeák fogadják az érkezőt, a színpadot pedig színielőadás helyett mormoták vették birtokukba. Természetes környezetükben találkozhatunk itt a különféle szarvasokkal, őzekkel, zergékkel és muflonokkal. Felbukkannak a vizes élőhelyek madarai is, fészkükben még ott a kikelt fiókák maradványa. Az értékesebbnél értékesebb trófeák látványos installációkban elhelyezve várják, hogy megcsodálják őket.

A vadásztársaság tagjai saját vadászemlékeiket, kitömött állataikat hozták el a kiállításra. Mivel szerelmesei az erdőnek és a vadnak, sokan közülük távoli tájakon is megfordulnak, így aztán jóvoltukból olyan állatokkal is találkozhat a betérő, amik a Répce partján ismeretlenek. A gazdag bemutatót az egyik vadászfeleség témához illő festményei is gazdagítják. Az erdőmélyi illúzióról az állatokon kívül a terem közepén felállított igazi vadászles, illatos fenyők, lombos fák, zizegő avar, toboz, fenyőtű is gondoskodik.

A szokatlan, újszerű élményeket nyújtó vadászati kiállítást július 30-ig látogathatják az érdeklődők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!