Szombathely

2009.08.05. 02:24

Meggyengült keret a csepregi futballistáknál - cél a bentmaradás

Csepreg (pa) - A tavalyi megyei II-es bajnokságban kilencedik helyen végzett csepregi labdarúgócsapat új edzővel és alaposan átalakult játékoskerettel vág neki a következő szezonnak.

Pum András

- Szívesen jöttem Csepregre, még akkor is, ha tisztában vagyok vele: a következő szezon egyáltalán nem lesz majd egy sétagalopp - jelezte Kiss István. - Rengeteg játékosunk távozott, alaposan meggyengültünk, így a kiesés elkerülése lesz az elsődleges célunk. Ugyanakkor bízom benne, hogy mentálisan erős gárdával dolgozhatok, márpedig ez rengeteget jelenthet a bajnokság folyamán, bízom a fiatalokban.

Jelenleg 18-as kerettel készülünk, a legfiatalabb játékosom 15 esztendős, de a többiek sem sokkal idősebbek. A rangidős a 29 esztendős kapusunk. Igyekeztünk becsülettel elvégezni a nyári felkészülést, ugyanakkor a különböző elfoglaltságok miatt nem mindig tudtunk teljes létszámmal edzeni. Egyik nap edzést vezényeltem, majd másnap felkészülési meccset vívtunk, így ment ez szinte az egész nyáron.

A létszámgondok befolyásolták a felkészülési mérkőzések eredményeit is, hiszen egyszer 5:1-re megvertük a Kőszeget, máskor pedig ugyan-ilyen arányban kikaptunk tőlük. Ráadásul szinte kivétel nélkül két osztállyal feljebb lévő csapatok ellen meccseltünk, azaz eleve nem mi voltunk az esélyesek.

- Ami az új játékosokat illeti: Kiss Dániel és Kiss Bálint velem együtt Egyházasfaluból érkeztek, de onnan jött még Jakatics Szilveszter és Büki Csaba is. Bükről két játékost igazoltunk: Csóka Gábort, valamint Pozsváncz Attilát, és velünk készül már Polgár Tamás is. Öten távoztak: Mészáros Péter Újkéren folytatja pályafutását, Molnár Zoltán a kőszegi együttest erősíti a jövőben. Sárdy Roland és Marton Alex Lövőn futballozik, míg Marton Alex Ausztriába távozott.A legfiatalabb labdarúgó 15, a legidősebb is csak 29 éves a megyei II-es alakulatban

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!