Szombathely

2009.09.30. 02:28

Egyre többen próbálják ki a drogot a kisvárosban

Kőszeg - A képviselők a múlt héten első napirendként tárgyaltak Kőszeg kábítószerügyi helyzetéről, a város drogstratégiájának elkészítéséhez szociológiai helyzetfeltárás is készült.

Némethy Mária

A kábítószer-terjesztők legfontosabb célcsoportja ugyanis az ifjúság. A céltalanul lődörgő, unatkozó fiatalok. A megelőzésben, a drogellenes akciókban kulcsszerepet kap a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum, ez a helyi drogpolitika motorja.

Az egyeztető fórum megállapította: a rendszerváltás után Kőszegen sorra jelezték az intézmények, hogy a diákok körében folyamatosan emelkedik a dohányosok, alkoholfogyasztók, drogot kipróbálók, mentális gondokkal küszködők, a veszélyeztetettnek ítéltek aránya.

A fiataloknál a magatartásban, a szorgalomban, a fizikai állapotban is észlelhető romlás az elmúlt 4-5 évben. A középfokú oktatási intézmények rendelkeznek egészségfejlesztési stratégiával, cselekvési tervvel. Az alapfokú intézmények minden évben rendeznek az egészséges életmóddal kapcsolatos programokat, amelyekbe igyekeznek a diákok családjait is bevonni.

Részletek az egyeztető fórum megállapításaiból: A DADA program 3 éve nem működik a városban, pedig a tapasztalatok azt mutatják, hogy nagy szükség lenne a kábítószer-fogyasztás megelőzésére, megakadályozására. A legtöbb drogfogyasztó csak kísérletező, kipróbáló, illetve szociális alkalmi fogyasztó. Nem lehet őket megkülönböztetni az átlagpolgártól, többségüket társaik ismertetik meg a szerrel. Meggyőződésünk, hogy napjaink legsúlyosabb drogproblémája az ifjúság számára a legális drogokhoz (alkohol, dohány) való könnyű hozzájutás. E drogok fogyasztása összességében óriási súlyú társadalmi, népegészségügyi problémák forrása, gondoljunk csak például az alkoholizmus elterjedtségére, vagy a dohányzás rovására írható halandóságra. Látnunk kell, hogy az ifjúság drogfogyasztása szorosan összefügg a szabadidő konstruktív kihasználásnak hiányával... Sajnos Kőszeg szórakozóhelyekben enyhén szólva nem szenved hiányt és a fiatalok jó része iskolán kívüli idejét ott tölti. Az iskola számára ez ellenőrizhetetlen tevékenység, és sok esetben a szülők sem igazán partnerek a megoldáskeresésben. A kábítószer fogyasztására általában nem önmagában, nem emiatt derül fény, hanem a hatása alatt, vagy a megszerzése érdekében tett tevékenység okán. A diáktársak a legritkább esetben jelzik ezt, a pedagógusok pedig nincsenek felkészülve ezeknek a helyzeteknek a kezelésére.

A város drogstratégiájának elkészítéséhez szükséges helyzetfeltáró vizsgálat pályázati forrás felhasználásával, Kiss Judit szociológus vezetésével elkészült. Ebből néhány megállapítás: Kőszegen a megkérdezett diákok 31 százaléka jelezte, hogy napi rendszerességgel dohányzik; a dohányzás elterjedtebb a lányok körében; a megkérdezett diákok 25,4 százaléka élt már valamilyen tiltott szerrel; a jelenleg szert használók 16-17, illetve 14-15 évesek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!