2009.11.18. 03:24
Megvalósítás alatt a kőszegi egészségfejlesztési stratégia
Az elmúlt években Kőszegen rendkívül sokat tettek a kedvezőtlen egészségmutatók javítása terén, derült ki a képviselők ülésén, amikor áttekintették a város egészségügyi helyzetét.
- Az önkormányzat elkötelezett módon kezeli az egészségfejlesztés valamennyi kérdését, aminek eredménye hosszú távon biztosan nem marad el - összegezte a helyzetet dr. Stánitz Éva, a kistérség tiszti főorvosa.
A város területén az alapellátási feladatokat továbbra is négy felnőtt háziorvos és két házi gyermekorvos látta el tavaly vállalkozóként. A fogászati alapellátást két fogorvos végzi, míg az iskola-egészségügyi és ifjúság-egészségügyi, valamint a sportorvosi alapellátási feladatokat egy-egy orvos látja el a városban. A 18 éven aluli gyermekek ellátásában négy körzeti, valamint három iskolavédőnő is részt vesz.
Sajnálatos tény: a felnőtt háziorvosi, valamint házi gyermekorvosi rendelőket, valamint a védőnői tanácsadót mozgáskorlátozott betegek nem tudják megközelíteni.
A háziorvosi rendelőegységben a két háziorvosi szolgálat és az ügyelet egy helyiséget használ a betegek ellátására. A rendelő a nap 24 órájában folyamatosan foglalt. Emiatt a rendelések közötti takarítás, fertőtlenítés évek óta megoldatlan. Örvendetes viszont, hogy az alapellátásban alkalmazott szakdolgozók többféle szakképesítéssel is rendelkeznek, évről évre nő az OKJ-s ápolók és diplomás ápolók száma.
A felnőtt háziorvosi szolgálatban dolgozó ápolónők területi munkájuk során a beteg lakásán végzik a szakápolói tevékenységüket. A beteg otthonában alapápolást nyújtanak, kezelési ápolásban részesítik a pácienseket, és a krónikus betegségben szenvedők folyamatos állapotellenőrzését, gondozását is végzik.
A háziorvosok év végi jelentése szerint csökkent a körzeti szakápolók ápolási tevékenysége. Az előző évekhez képest ugyancsak csökkent a háziorvosi szolgálatban dolgozó szakápolók által ellátott páciensek száma és a látogatásszám is, melynek oka nem tisztázott, további vizsgálatot igényel.
A város járványügyi helyzetét évek óta kedvezőnek tartják a szakemberek. Tavaly Kőszegen összesen 175 fertőző megbetegedést jelentettek, ami a 2007. évhez képest 5,2 százalékos emelkedést mutat. A megbetegedések zömét (81 százalékát) bélfertőzés adta, ezen belül is legnagyobb számban (98 fő) a különböző vírusok okozta gastroenteritis fordult elő.
Közösséget, intézményt érintő enterális járvány két alkalommal fordult elő. A kőszegi Jurisics Miklós Gimnázium-Diákotthonban táborozó szegedi általános iskola diákjai közül nyáron húszan betegedtek meg. Hányingerük, hasmenésük, lázuk volt. Kórházba négyen kerültek. A betegek hamar meggyógyultak. Az elvégzett laboratóriumi vizsgálatok Norwalk-szerű calicivírus jelenlétét igazolták. A kőszegi Központi Óvoda és Bölcsődében szeptemberben hányás, hasmenés tünetekkel betegedett meg néhány gyermek, de kórházba egy sem került. Az elvégzett laboratóriumi vizsgálatok szerint a megbetegedést Adenovírus okozta.
A városban új tébécés megbetegedés nem fordult elő.