Szombathely

2009.12.09. 03:28

Kevesebb pénzből gazdálkodhatnak

Kőszeg - A város képviselői elismerésüket fejezték ki az Írottkő Natúrparkért Egyesület tevékenységéről, munkájáról. Az EDEN-díjas egyesület jövő éve a megszorításokról (is) szól.

Balla Emőke

Kőszegen a natúrparkosok úgy tartják: óriási lehetőségeket rejt az a tény, hogy egy megyén belül két EDEN-díjas desztináció található. (Közismert: Magyarország első EDEN-díjasa az Őrség volt.)

Milyen tervei vannak az egyesületnek a 2010. évre?
Tartalékait az előre nem kalkulált EDEN-díj - és ennek hozadék kiadásai - felemésztették, ezért a pályázati lehetőségeket még inkább próbálják megragadni. Az egyesületi élet felülvizsgálata, fejlesztése okán TÁMOP program keretében Fejlesztés a menedzsmentben címmel képzésben vesznek részt. Ez segíti az egyesületi alkalmazottak, a menedzsment jobb és hatékonyabb munkavégzését, az egyesületi élet javítását, pályázati források keresését.

Ősszel indult az Alpannonia pályázat, amelynek partnerei a natúrparkosok. A projekt kapcsán például három tanösvény létesül. Feladatuk a további magyar résztvevők, azaz Kőszeg, Bozsok, Cák, Velem, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. és a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal koordinálása. A működési költségvetési tervüket úgy állították össze, hogy számoltak a 2010-es nehéznek ígérkező gazdasági helyzettel. 603 ezer forintos működésiköltség-csökkentést irányoztak elő.

Az Írottkő Natúrparkért Egyesület és Tourinform városi és régiós turisztikai iroda, ahol az egyesületi élet szervezése mellett társadalmi, kulturális és egyéb programszervezés, lebonyolítás, turisztikai termékfejlesztés, pályázatírás és menedzselés folyik.

Az egyesület és Tourinform iroda jövő évi működési költségvetési tervében számoltak a 2010-es nehéznek ígérkező gazdasági helyzettel. Igyekeztek az ésszerűség határain belül alacsonyabb kereteket megállapítani, ezért 603 ezer forintos működésiköltség-csökkentést irányoztak elő a 2009-es évhez képest. Pályázati támogatás és az EDEN-díj nyertesének járó lehetőségek kihasználásával 300 ezer forinttal csökkentik az utazási kiállításokra, vásárokra szánt kiadásaikat, ugyanis a Magyar Turizmus Zrt. standján megjelenési lehetőséget kapnak, ugyancsak 300 ezer forinttal csökkentik a hirdetésre szánt kiadási keretet, illetve törlik a fordításra, tolmácsolásra kalkulált 100 ezer forintos kiadást.

Az egyesület az ideihez képest összességében 1,3 millió forintos működési és marketing költségcsökkentést irányoz elő jövőre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!