Szombathely

2010.02.17. 03:29

Bolyais diákok az Európai Ifjúsági Parlamentben

Az Európai Unió 14 tagállamából 19 delegáció vett részt, köztük a Bolyai gimnázium diákjai is a Torinóban rendezett egy- hetes Európai Ifjúsági Parlamentben.

Farkas Eszter

Kiváló angol nyelvtudás, tájékozottság, kiemelkedő képességek. Ezek a tulajdonságok mind igazak arra a hat bolyais diákra, akik a hét elején tértek haza Torinóból. Az idén ugyanis itt hívták össze az Európai Ifjúsági Parlamentet, ahol a fiatalok a környezetszennyezéssel kapcsolatos problémákra próbáltak megoldásokat találni és javaslatokat kidolgozni. A magyar delegáció tagjai: Horváth Dániel, Oroszvári Dániel, Kovács Krisztián, Kun János, Barbalics Viktória és Csillag Tamás voltak, segítő tanárként pedig dr. Vigh Kálmán és Virághné Szalai Zsuzsanna kísérte és támogatta a bolyais diákokat. A különböző nemzetiségű fiatalok nyolc bizottságot állítottak fel (a hat magyar diák más és más bizottságban volt), s az egy hét alatt kidolgozott javaslatokat terjesztették elő az ifjúsági parlament elé, melyről szavazott is az ifjúság.

- Nyolc bizottság dolgozott ki javaslatokat ez alatt az egy hét alatt. A mi diákjaink a szabadságjogok, gazdaság, háztartási és lakásproblémák, oktatás, sport, infrastruktúráért felelős bizottságokon keresztül tárgyalták, illetve dolgoztak ki javaslatokat és megoldási alternatívákat a környezetvédelemmel, környezetszennyezéssel kapcsolatos problémákra - emelte ki Virághné Szalai Zsuzsanna.

A diákok közös európai hatóságokat hoznának létre bizonyos területeken. Például környezetvédelmi rendőrséget, bíróságot. Volt olyan csapat, amely elméletben megalkotta a környezetbarát házat. A fiatalok javasolták a segélyezési rendszer átreformálását, a károsanyag-kibocsátásokkal szembeni komolyabb fellépéseket. A javaslatokat oly komolyan veszik, hogy a találkozó után azokat átadták Torino város polgármesterének, az Európai Bizottság egyik képviselőjének. A kemény munka mellett a fiatalok ellátogattak a témával kapcsolatos helyszínekre is: például szeméttelepre vagy fogyatékkal élők kosáredzésére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!