Szombathely

2010.02.24. 03:29

Szilárd házasság, egészséges család, reményteljes gyermek

Újszerű kezdeményezésként anyák és lányaik, 16 pár szemináriumát rendezte meg a múlt hétvégén a Martineum. Márciusban apák és lányaik gyógyulhatnak majd. Szilárd házasság, egészséges család, reményteli gyerek a mottó.

Némethy Mária

A legtöbb nő önmeghatározásának alapja az anyjához fűződő kapcsolata. Szeretet és frusztráció, harag és bűntudat keveredik mindkét oldalon. Mert az anyák csalódhatnak lányaikban, a lányok pedig lelkileg sérülhetnek, ha anyjuk idő előtt magára hagyja őket (mert nagylány vagy már ). Vagy éppen ellenkezőleg: még negyven évesen is majomszeretettel csüngve irányítja, szól bele az életébe.

Mint minden emberek közti kapcsolat, az anyák és a lányuk közti sem mindig egyértelmű, problémamentes. Hány, és hány nőtől hallottuk:Az anyám nem fogadott el olyannak, amilyen vagyok , avagy megfojtott a szeretetével .

Szombathelyen, a Martineum Felnőttképző Akadémián a hétvégén anya-lánya szemináriumot tartottak. A kezdeményezés a maga nemében egyedülálló, hiszen az anya és a leánya közti kapcsolatot kívánták megerősíteni különböző interaktív programokkal. A szakértők, Erdőssy Krisztina és Foltányi Mariann, az Új Élet a Családoknak Alapítvány munkatársai.

- Van egy hármas mottónk: Szilárd házasságok, egészséges családok, reményteljes gyermekek - mondta el Erdőssy Krisztina. - Azt szeretnénk elérni, hogy a programjaink által lássák meg, milyen is egy jó család, hogyan lehet egy házasságot újra és újra megújítani, egy jól működő házasságból hogyan lesznek reményteljes gyermekek. A szülő-gyermek szemináriumok azt szolgálják, hogy ezeket a kapcsolatokat külön is segítsük.

- Példákat kapnak az itt lévők a konfliktusok kezelésére, s arra, milyen egy jó család - folytatja Foltányi Mariann. - Azok számára hasznos az itt eltöltött idő, aki érzi, hogy gond van náluk, de tenni akarnak azért, hogy megszűnjön.

A folytatás: apa, lánya szeminárium a Martineumban a március 19-én kezdődő hétvégén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!