Szombathely

2010.08.04. 02:27

A tizedik gazdag nyár a legjobb diákoknak

Az Anna Örök Alapítvány tizedik éve táboroztatja Felsőcsatáron azokat a 6-8. évfolyamos tanulókat, akik a szombathelyi általános iskolákból érdemeik alapján elnyerték a részvételi lehetőséget.

Tersztyánszky Krisztina

Ebben az évben is a szombathelyi Váci Mihály Általános Iskola vezetői, pedagógusai és meghívott szakemberek gondoskodtak a maradandó élményt jelentő programokról. A hagyományos tábori menetrend kiegészült például a reneszánsz kor értékeinek megismerésével, Lugosy Piroska tanárnő diavetítéses előadásában. A Vasi Logo - Mobil Ifjúsági szolgálat szakemberei közösségépítő és kommunikációs gyakorlatokkal segítették a csapatépítést, kézműves foglalkozások során varrási technika alkalmazásával készültek használati tárgyak Kálovicsné Káldi Bernadett művészeti irányításával. Major Vilmosné vezetésével ruhakellékeket alakítottak újjá a batikolás technikájával, Németh Gábor és Lendvai Imréné útmutatásával erdei túrák során szereztek ismeretet, tapasztalatot a Vas-hegy és a Pinka-mente értékeiről a fiatalok. Megismerkedhettek a gyerekek a mentőszolgálat munkájával, az elsősegély-nyújtási technikákkal, a mentőautó életet mentő berendezésével, a szakszolgálat hivatásával. A rendőrség szakemberei segítségével részegszemüveg -es akadályversenyen szerezhettek tapasztalatot a káros szenvedélyek hatásairól, megismerkedhettek a fiatalok a rendfenntartást biztosító rendőri eszközökkel. A tábori foglalatosságok között voltak ezen kívül egészségmegőrző programok, ismerkedés a testi-lelki egyensúly megőrzésének lehetőségeivel. A gyógynövények felismerését, gyógyteák készítését, kóstolásos megkülönböztetését dr. Gyimesiné dr. Kovassy Zsuzsanna segítette.

Balogh József költőtanár irodalmi esten versek, dalok hangulatával varázsolta el a táborlakókat. Az egész hetet átszőtte az irodalmi művek dramatizálása, melynek bemutatásával, valamint a tanult össztánccal a fiatalok megörvendeztették szüleiket a záró esten. Kivetített videó-filmes bemutató kapcsán meggyőződhettek arról, hogy a gyermekeik sok színes élménnyel és baráti kötődésekkel gyarapodtak. Tomena István zeneművész és Ákos fia zenetörténeti érdekességekkel kiegészített trombitaestje zárta a Vas-hegyi élménysorozatot. Az Alapítvány képviselője köszönetet mondott Mesterházyné Gyimesi Ilona táborvezetőnek a tíz éven át sikeresen szervezett és vezetett Anna táborért, mely több száz tehetséges fiatal számára nyújtott felejthetetlen élményt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!