Szombathely

2010.11.24. 05:25

A foltvarró nők az elmúlt másfél évtizedre emlékeztek

Az elmúlt 15 évre emlékeztek szombaton a foltvarró hölgyek az Oladi Általános Művelődési Központ Savaria Ifjúsági Centrumában. Délelőtt szakmai nap várta az érdeklődőket, délután pedig a Folt-Mix Foltvarró Klub szervezésében kiállítás nyílt a munkákból.

Bajdó Bettina

A kiállítást elsőként Fazekas Gábor intézményegység vezető méltatta, aki beszédét múltidézéssel kezdte. Elmondta, hogy 16 éve dolgozik a központban, s egy évet töltött Oladon, amikor megkeresték azzal a kéréssel, hogy patchwork klubot szeretnének alakítani.

Akkor nagyon kevesen tudták még, hogy mit is takar ez az elnevezés, s hogy mi is a foltvarrás művészete, de az elmúlt évek alatt a foltvarró nők megismertették a helyiekkel. Az intézményegység vezető kiemelte azokat, akik sokat tettek a klub működéséért az elmúlt 15 évben, majd felsorolta az évenkénti jelentősebb eseményeket. Az országos kiállítások, a nyári táborokat, s a műhelymunkákat, melyeknek termékei az intézmény irodáinak falát díszítik.

Ezt követően Rettegi Attila, a művelődési központ igazgatója kapott szót, s elmondta, hogy szerinte az a vágy, hogy szebbé tegyük környezetünket, egyidős az emberiséggel. Már az őskorban feltárt leletek is ott vannak azok a vonalak és díszítések, melyek alátámasztják elképzelését. Hozzátette, a patchwork fiatal művészet, s a művelői bebizonyították, hogy rongyokból, textildarabokból is lehet szép alkotásokat létrehozni. A tárlaton nemcsak a helyi foltvarrók munkáit lehet megnézni, hanem máshonnan érkező alkotók keze munkáit is.

Egyes darabokon városok, falvak, emberek, mesefigurák láthatók, míg más alkotások a színek és a formák dominálnak. Az igazgató hangsúlyozta, hogy az alkotásokon látszik, hogy a foltvarró nők nemcsak a szabadidejük hasznos eltöltését látják a varrásban, hanem arra törekszenek, hogy művészi alkotásokat hozzanak létre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!