Szombathely

2011.02.23. 03:29

Nyárra elkészülhet az új kőszegi szabadidőpark

Kézilabda- és lábtenisz pálya, játszótér, szép park. Ha minden sikerül, akkor a nyáron már kész is lesz a hajdani kőszegi KRESZ-park helyén az új belvárosi találkozóhely, a modern szabadidőpark.

Némethy Mária

A sportpályák a terület északi részén lesznek, így azok a szomszédos Bersek József iskola diákjainak is nyújtanak sportolási lehetőséget könnyű megközelíthetőséggel, s a legkevésbé zavarják a közeli lakóházakban élők nyugalmát. (Már csak azért sem, mert később a lábtenisz és a kézilabda pálya rugalmas burkolatot kap). A nagyobb kézilabda pálya felfestésekkel kiegészítve használható lesz kispályás futballhoz illetve kosárlabda pályának is. Mindkét pályát kerítés veszi majd körül, a kézilabda pálya térvilágítást is kap.

A játszótér a terület központi részén helyezkedik el, zöld környezetben, fásítva. A megközelítése szintén a közösségi tér felől lesz lehetséges. A főbejárat a mászóház elnevezésű játékon található, mely figyelemfelkeltő, érdekes egyedi kapuzatként csalogatja majd a gyermekeket. A játékok köré gyöngykavics ütéscsillapító réteget terveztek. A mozgáskorlátozottak útvonalán, valamint a hinták esési terébe pedig gumi ütéscsillapító talajt tervezett a tervező.

Az egész területhez kiszolgáló épület csatlakozik majd vizesblokkal.

Minderre pályázaton pénzt nyert a város. Elindult a közbeszerzési eljárás, de ez az első menetben nem volt sikeres, a kivitelezésre drága ajánlat érkezett. A benyújtott pályázat beruházási összköltsége meghaladta a nemzeti közbeszerzési értékhatárt, ezért egyszerű közbeszerzési eljárást kellett lefolytatni. Miután már kettő közbeszerzési eljárást lefolytattak eredménytelenül, a tervező a polgármesteri hivatal kérésére az engedélyes tervet átdolgozta, leegyszerűsítette. A játszótérre a korábbiakban betervezett egyedi játékok helyett gyári, jól kalkulálható játékokat választott.

A közbeszerzési törvény változása lehetővé teszi - mivel az építési beruházás becsült összege nem éri el a nyolcvan millió forintot -, az egyszerű tárgyalásos ajánlattételi felhívást. Az Egykori Kresz-park területén szabadidőközpont létesítése egyszerű tárgyalásos ajánlattétel után a város képviselői a három ajánlattevő közül a felhívás nyertesének a legalacsonyabb árat ajánló budapesti cégre voksoltak.

- Ha minden sikerül, akkor február 28-án szerződést tudunk kötni a céggel, s így nyár közepére el is készülhet a szabadidőközpont - mondta el a projekt menedzsere, Ujvári Csaba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!