2011.06.22. 02:28
Buli volt a Balogban
A Jurisics-vár felújítása miatt az idén új , de megszokott, hazai környezetben rendezték meg a kőszegi Béri Balog hagyományos, rendkívül gazdag iskolanapi programját.
Felsorolni is sok, hányféle program várta az első napon a diákokat. A változatos osztályprogramokon kívül játéktermek, szellemkastély, arc-, test-, és körömfestés, sebimitáció, újraélesztés, gyöngyfűzés-, bokszbemutató, és különféle ügyességi próbák várták őket. Az udvaron kíváncsi gyermekek üldögéltek büszkén a rendőrautókban, izgatottan másztak a tűzoltókocsikra, és a máskor kellemetlenül hangzó szirénázás most egészen másként hallatszott. A napot jó hangulatú diszkó zárta.
Szombaton délután 3 órától a szülők, a rokonok, a barátok, kicsik és nagyok vették birtokukba az iskolát. A Szöszmötölők vidám jelenettel léptek fel. Szóló- és duóénekesek mutatkoztak be, a kis- és nagyénekkar, a nemzetiségi táncosok, a nyolcadikosok zenekara jó hangulatot teremtett. A Dance Jam Tánccsoport ezúttal is igényesen összeválogatott műsorral lépett színpadra. Programjuk érdekes színfoltja volt az összes táncos tréningje. Az Európa-bajnokságon szép helyezést elért produkcióik zárták a sort nagy taps kíséretében. Az idén is szavazhatott a közönség az Év Táncosa címre, melyet az alsósoknál Láng Laura 3.b-s, a felsősöknél Csuka Ivett 8.a-s tanuló érdemelt ki.
A műsorok közti szünetekben sem unatkozhatott a közönség. Évzárásként sokszínű kiállítást tekinthettek meg az iskolában zajló egész évi programokról. A sportban és a táncban szerzett kupák és érmek száma önmagáért beszélt.
Új kezdeményezés volt a tanulók számára meghirdetett sütikészítő verseny. Nemcsak látványként, de ízben is kiváló termékeknek bizonyultak a gyerekek által készített finomságok. A zsűri nehezen választotta ki a 40 féle készítményből a legjobbakat, amit szívesen kóstolt mindenki.
Mindezen túl még számos program. Az iskola virágos belső udvarában berendezett fotóteremben színpompás vagy éppen mulatságos jelmezekben készültek a fényképek. Nagy sikert aratott a divatbemutató.
A tábortűznél énekszóval, gitárkísérettel búcsúztatták a kellemesen eltöltött napokat, a tanévet gyerekek, szülők, pedagógusok.