Szombathely

2011.07.13. 06:26

Vöröskeresztes tábor Felsőcsatáron

Harminchat mozgássérült, egészségileg károsodott gyermeket üdültetett a megyei Vöröskereszt a felsőcsatári táborban.

Némethy Mária

- Fontos célunk továbbá, hogy kialakítsuk bennük az együtt, egymásért élés gondolatát és érzését - teszi hozzá Kenedli Csilla, a Magyar Vöröskereszt megyei igazgatója.

Az idén az AGORA által üzemeltetett felsőcsatári üdülőben rendezték meg a tábort, ahol 36 gyermek és 12 önkéntes felnőtt felügyelő vett részt.

- Az anyagi fedezet biztosítása érdekében május 20-án jótékonysági estet rendeztünk, ezen a megyénkben élő neves művészek léptek fel a jó cél érdekében, továbbá vöröskeresztes szervezetek, valamint cégek, magánszemélyek, szociális gyermekintézmények tettek felajánlásokat, hogy az üdültetést lehetővé tegyék.

A táborozás jó hangulatban telt. Játékos vetélkedők, kézműves foglalkozások, katasztrófavédelmi, tűzoltási, valamint elsősegélynyújtási bemutatók zajlottak. A Vöröskereszt történetéről is hallhattak, egészségügyi alapismereteket is elsajátíthattak a gyerekek. Kenedli Csilla azzal zárta beszámolóját:

- Köszönetet szeretnénk mondani az önkéntes segítőinknek, támogatóinknak, a művészeknek, így a beteg gyermekeknek az idén is felejthetetlen egy hetet sikerült szereznünk.

Ezek is érdekelhetik