2013.02.20. 11:49
Fórum a közigazgatás változásairól Vépen
Polgármesteri fórum lesz a vépi művelődési házban, ahol a közigazgatás átalakításával kapcsolatos problémák megoldásának lehetőségeiről esik szó.
Az idei évtől hatályos közigazgatási változások alapjaiban teremtettek új helyzetet, ezért különösen fontos, hogy az érintettek megismerjék a kialakult tényleges helyzetet. Így látja ezt a Polgármesterek Vas Megyéért Egyesület is, ezért pénteken polgármesteri fórumot tartanak a közigazgatás átalakításával kapcsolatban felmerült problémák megoldásáról - tájékoztatta lapunkat Vargyai Vilmos elnök, Uraiújfalu polgármestere.
A fórumra természetesen nem csak az egyesület tagjait várják, azon bárki részt vehet, akit érdekel a téma. A vépi művelődési ház nagytermében február 22-én délelőtt tíz órakor kezdődik a tanácskozás, melynek meghívott előadója dr. Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének főtitkára lesz. A fórum előtt, kilenc órakor közgyűlést tart a Polgármesterek Vas Megyéért Egyesület, továbbá ismertetés hangzik el az önkormányzatok által igénybe vehető lehetőségekről a Répcelak és Vidéke, illetve a Rum és Vidéke Takarékszövetkezet részéről. A közvetlenül Brüsszelből érkező uniós forrásokról a Renko 2000 Kft. képviselője beszél.