Szombathely

2013.12.19. 16:50

Adózni nem kellett 55 ezer forintos határig

Szombathely - 1988. december 20-án a személyi jövedelemadóról döntött az országgyűlés, és beszámolt az új megyei pártbizottság.

Kozma Gábor

Az új felállású megyei pártbizottság ülésén Rácz János és Takács László vitte a prímet, dr. Sikos László titkár elnökölt. A régi reflexek persze még meghatározók voltak, ugyanis nagy figyelmet kapott például a pártépítés és az alapszervezetek működése. De már ott volt a kérdezés lehetősége és a valós problémák megpendítése. Igazán ütős témaként került szóba egy új KISZ lakásépítési program elindítása. Amely majd elhozza a valóban sikeres Stromfeld-programot, nagyban köszönhetően Magyar Elemérnek. Mindeközben sokan látogatják a Savaria Szakközépben Vörös Ferenc művész-tanár kiállítását, ahol gyönyörű női portré grafikák is láthatók.

Nyers Rezső puszija Ceausescunak, balra  Németh Miklós (Fotó: MTI)

MTI hír: a szovjetek egyoldalúan elkezdik 6 tankhadosztály kivonását hazánkból, Csehszlovákiból és az NDK-ból. És itt az új adótábla: 55 ezer forintig 0 forint, efölött 70 ezerig 17 százalék A 600 ezret keresők 56 százalékos adót fizetnek. Villányi Miklós pénzügyminiszter kijelenti, hogy az ország hiánya 20 milliárd forint (ma ugyanennyi, euróban). Még mindig téma a Ceausescu látogatás, nagyon nem szállnak le Grósz és Nyers Rezső puszijairól. Utóbbi elismeri, nem kellett volna... Készülődés karácsonyra, egyre izgatottabb a hangulat. Levezetésképpen jól jön a Lord koncert (hagyomány lesz) az MSH-ban. A beugró 100 forint. Ezért egy budapesti női heavy-metál banda, a Moralisa és egy osztrák formáció, a Heno élvezető, 3 dimenzióban...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!