Szombathely

2014.01.30. 15:37

Harmincmilliós csekket kapott az alpolgármester

Szombathely - Sajtótájékoztatót tartottak csütörtök reggel a közgyűlés előtt a Fidesz helyi szóvivői. A városháza elé egy hatalmas csekkel álltak ki, amely Czeglédy Csaba nevére szólt.

Farkas Eszter

Lendvai Ferenc és Horváth Csaba sajtótájékoztatóval indították a közgyűlés reggelét a városháza előtt. Bemutattak egy hatalmas csekket, amelyet Czeglédy Csaba nevére állítottak ki. A rajta szereplő összeget a Fidesz helyi szóvivői szerint be kellene fizetnie a volt szocialista polgármesternek. Az MSZP-s politikust azért szólították fel a fizetésre, mert szerintük három éven át törvénytelenül vette fel alpolgármesteri fizetését, mi-után ügyvédbojtári állást is betöltött városvezetői tisztségével párhuzamosan. A mintegy 30 millió forintos összeg visszafizetésére egy hete hívták fel Czeglédy Csaba figyelmét, aki a kérést azóta nem teljesítette.

Czeglédy Csaba a reggeli sajtótájékoztatóra reagálva a Vas Népének elmondta: a valótlan állítások miatt múlt héten már kénytelen volt büntetőeljárást kezdeményezni a két Fideszes szóvivő ellen.

– Ha azt nézzük, hogy mennyivel tartozom a szombathelyieknek, akkor erre az a válaszom, hogy összegben nem lehet kifejezni, olyan sokkal. Egész életemben azért fogok dolgozni, hogy amit várostól kaptam, azt törlesszem – emelte ki Czeglédy Csaba.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!