Szombathely

2014.03.05. 13:02

Támogatások Szombathelyen - Több pénz jut a Herényi Virágútra, bővülhet a temető

Több támogatást kap idén Herényi Kulturális és Sportegyesület, több pénz jut a Herényi Virágút megrendezésére is. Emellett bővülhet a Hóvirág utcai temető is.

Bajdó Bettina

Többször is szóba kerültek a múlt heti közgyűlésen a herényi városrészt érintő kérdések. Elsőként a Herényi Kulturális és Sportegyesület kérése került terítékre, mivel több támogatást szerettek volna kérni a tevékenységük ellátásához. A város önkormányzata és az egyesület között 2008. június 6-án feladat-ellátási megállapodás jött létre. Ez alapján az egyesület az önkormányzat által kötelezően ellátandó feladatokat átvállalta. Vállalta továbbá a Herényi Virágút évenkénti megrendezését, valamint a kerékpáros és kulturális centrum működtetését. Az önkormányzat a fenti feladatok ellátására összesen évi 5,5 millió forint támogatást biztosított. A kötelezően ellátandó átvállalt feladatokhoz egymillió forintot, az önként vállalt feladathoz (a Herényi Virágúthoz) 1,5 millió forintot, a kerékpáros és kulturális centrum működtetéséhez pedig hárommillió forintot adott. Ennél most több támogatást szeretett volna kérni az egyesület.

A virágút a város egyik legnagyobb tömeget (15-20 ezer főt) megmozgató rendezvényévé vált, mely időközben két ízben is kétnaposra bővült. A Herényi Kulturális és Sportegyesület a rendezvényt 2014-ben is kétnaposra tervezi. Eddig az önkormányzat évente 1,5 millió forinttal támogatta a rendezvényt. Ez az összeg a költségek körülbelül egynegyedét fedezte. Anyagi forrás híján a rendezvény továbbfejlődése most kétségessé vált. A virágút viszont egy olyan rendezvény, amelyre építeni lehetne egy megújuló idegenforgalmi, környezetvédelmi, kulturális jövőképet.

Az előterjesztési javaslatban az szerepelt, hogy a Herényi Virágút önkormányzati támogatása másfélről hatmillió forintra, a kerékpáros és kulturális centrum működtetésének támogatása pedig háromról négy és fél millió forintra emelkedjen.

Horváth Zoltán (LMP) képviselő elmondta, az a furcsa helyzet állt elő, hogy a kulturális bizottság nem támogatta, hogy több pénz jusson az egyesületnek. Ezt azzal indokolták, hogy a rendezvény maradjon meg a városrész programjának, virágvásárnak. Ám a közgyűlés erről másként vélekedett, mivel az idő előrehaladtával a rendezvény kinőtte magát. Sok embert mozgat meg, a karnevál után fontos szerepet tölt be a városi programok sorában. Az egyesület megkapta a többletámogatást.

Szóba került a múlt heti csütörtöki közgyűlésen a Herényi (Hóvirág utcai) temető bővítésének az ügye is. A Herényi temető hamarosan be fog telni, így a bővítése immár halaszthatatlan feladat elé állította önkormányzatot. A bővítéshez több területet is meg kell vásárolnia a városnak, erre igennel szavaztak a képviselők.

Horváth Zoltán emlékeztetett arra is, hogy nemcsak a bővítésről kell beszélni a temető kapcsán, rossz állapotban vannak az odavezető utak, s világítási problémák is előfordulnak. Úgy hallotta, hogy a kint lévő konténereket folyamatosan építési hulladékkal töltik fel, s kevés a parkolóhely is a temetőnél. Ezekre a problémákra a képviselő szerint mielőbb megoldást kell találni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!