Szombathely

2014.04.16. 17:30

A magyar nyelv évei

Szombathely - A vasi megyeszékhelyen rendezték meg a Magyar Nyelv Hete országos megnyitóját, egyúttal a SEK nyelvtudományi tanszékének 40. születésnapját is megünnepelték tegnap délelőtt a Megyeházán, délután a SEK szomszédos Berzsenyi téri épületében.

Ölbei Lívia

„Megérdemli, hogy legyen neki ünnepe", mondta Kovács Ferenc, a Vas megyei közgyűlés elnöke tegnap délelőtt a Megyeháza dísztermében. Természetesen az általa csodának nevezett magyar nyelvre gondolt, a SEK 40 éves nyelvtudományi tanszékének munkatársait pedig arra kérte, hogy továbbra is „ápolják, féltsék, őrizzék ezt a kincset". Kovács Ferenc a megyei közgyűlés emléklapjával köszöntötte a jubiláló tanszéket. A köszöntők sorában dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere azzal indított, hogy „nyelvében él a nemzet", amiből az következik, hogy ha „a nyelv meghal, meghal a nemzet is". A Magyar Nyelv Hetének megnyitása apropóján egyebek mellett megjegyezte, hogy a neves nyelvész-népművelő, Grétsy László lányát sokan kámi háziorvosként ismerhetik, vagyis ezen a módon is „közünk van a magyar nyelv hetéhez". Dr. Nahlik András általános rektorhelyettes (NymE) kijelentette, hogy „a szombathelyi nyelvtudományi tanszék mindent megtesz a nyelv megőrzéséért és fejlesztéséért". Horváthné dr. Molnár Katalin, a Savaria Egyetemi Központ elnök-rektorhelyettese mindenekelőtt emlékeztetett arra, hogy a szombathelyi nyelvtudományi tanszék a jogelőd felsőoktatási intézmény legkorábbi alapítású, folytonosan működő egységei közül való. Nem véletlenül: „Az anyanyelvoktatás jogossága megkérdőjelezhetetlen – az önazonosságunk múlik rajta." Horváthné dr. Molnár Katalin kitért arra, hogy személyesen is mélyen érinti ez a születésnap, minthogy 1984-ben itt, a tanszék kötelékében kezdte meg tanári pályafutását („és előfordult, hogy százhetvenhat évfolyamdolgozatot kellett kijavítanom egyszerre"). Az elnök-rektorhelyettes szólt arról, hogy a szombathelyi nyelvtudományi tanszéket mindjárt az első években úttörőnek számító dialektológiai kutatásai tették ismertté és elismertté itthon és külföldön (innen a születésnapi tanácskozás mottója: „Nyelv – táj – nyelv"); legújabban pedig „a névkutatásokban jeleskedik a tanszék". Végezetül pedig annak a kívánságának adott hangot, hogy az utánunk jövőknek legyen módjuk megemlékezni az ötvenedik – aztán a századik tanszéki születésnapról.

Szlovákiából érkezett dr. Sándor Anna, a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem közép-európai tanulmányok kara magyar nyelv- és irodalomtudományi intézetének vezetője, aki köszöntőjében ugyancsak kiemelte: a szombathelyi nyelvtudományi tanszék megalapítása után hat évvel már jelen volt a nemzetközi nyelvtudományban, az itt útnak indított dialektológia-szimpóziumot pedig azóta is fontos fórumként tartják számon a kutatók (jövőre lesz a hatodik). Dr. Kolláth Anna, a Maribori Egyetem bölcsészettudományi kara magyar nyelv és irodalom tanszékének vezetője azzal kezdte, hogy „kívánok megmaradhatást és még sok ilyen ünnepet", hiszen sok a bizonytalansági tényező, és nem mindig tudni, mire számíthatunk „ebben a megváltozott, nem mindig emberléptékűnek tűnő világban". Aztán a „nagyon gazdag múltat", a tanszék (egyik) fénykorát" idézte: a 80-as éveket, amikor „óriási volt a hallgatói létszám", a tanszéken pedig „egységben volt oktatás, kutatás, tudományszervezés, és a kollegialitás magas foka jellemezte a munkát". Ő maga 1981-ben került fiatal oktatóként a nyelvészeti tanszékre, ahol aztán 12 éven át tanított. „Most Mariborban dolgozom, de haza ide járok", mondta (könnyeivel küzdve). Végezetül pedig kiemelte: „Jelen és jövő dolgában mostanában óvatosan fogalmaz az ember, de az biztos, hogy a megmaradás alapfeltétel a továbblépéshez." Kondora István polgármester nemcsak az ünnepség megszervezésében közreműködő sárvári önkormányzat képviselőjeként, hanem volt szombathelyi magyar-népművelő szakos hallgatóként – és a szintén identitás képző magyar néptánc-nyelv perfekt birtoklójaként – is teljes joggal kapott szót (nem volt hát „kakukktojás"). A Sárvárhoz kötődő Sylvester János emlékét is megidézve megjegyezte: „Egyáltalán nem kell szomorkodnunk, hogy nyelvünk elvész – legfeljebb átalakul."

Dr. Antonio Donato Sciacovelli, a SEK Berzsenyi Dániel Pedagógusképző karának dékánja előadást tartott köszöntő gyanánt. Nem anyanyelve a magyar (amelynek szerinte pontos „geometriája van, ellentétben az olasszal"), de műfordítóként része van abban, hogy a magyar irodalom térnyerése folytatódhat az ország határain túl is. Dr. Antonio Sciacovelli arra a sajnálatos tendenciára is felhívta a figyelmet, hogy míg 40 éve legalább tíz olaszországi egyetemen oktatták a magyar nyelvet, mára ez a szám erősen csökkent. Az anyanyelv problematikájának megvilágítására a középkor és a nemzeti nyelveknek teret ad reneszánsz határáról Dantét idézte, aki dajkanyelvnek nevezi a tudatos tanulás nélkül elsajátított nyelvet, amelybe belenő az ember, ellentétben a kor univerzális nyelvével, a latinnal, amelyet pedig tudatos erőfeszítéssel megtanul. Az olaszok számára ma is létezik nevelő anyanyelv, amely nem biztos, hogy azonos a normatív, irodalmi olasszal.

Annak alátámasztására, hogy a nyelv milyen szoros összefüggésben van a világgal, amelyben működik, Orwellt és az „újbeszélt" idézte: azt a mesterséges és egyszerű, a hatalom szolgálatába állított nyelvet, amely „eltávolítja a szavak jelentésárnyalatait". Elvégre: „Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot." Ez már a zárszó, Esterházy Péter híres kezdőmondata a Harmonia caelestisből. (A regényt Antonio Sciacovelli és Giorgio Pressburger ültette át olaszra.)

Ezek is érdekelhetik