Szombathely

2014.04.10. 12:40

A vasiak jól szerepeltek az Erzsébet vetélkedőn

Szombathely - Jósa Judit és Kukor Ferenc szombathelyi pedagógusok írták a nagy népszerűségnek örvendő, Kárpát-medencei kiterjesztésű Erzsébet vetélkedőt, amelynek második évada nemrég ért véget.

Merklin Tímea

A szerzőpár, aki nem mellesleg házaspár is, sok sikeres vetélkedőt írt már együtt, ilyen volt a hárommegyés turisztikai-honismereti vetélkedő, amely 10 évig ment a középiskolásoknak, vagy a Batthyány és kora Kárpát-medencei vetélkedő. A siker a résztvevők számában mérhető, illetve abban, hogy a gyerekek élvezték, érdekesnek találták.

– Engem mindig az vezérelt, hogy a gyerekek jól szórakozzanak, és közben olyan ismeretekkel találkozzanak, hogy büszkék lehessenek rá, hogy magyarok – mondta Jósa Judit. – Törekedtünk arra, hogy ne a múltba révedjünk folyamatosan, hanem a tananyag mellé a mai magyar kultúra értékei is bekerüljenek a free style-os Szász Kittitől Sztevanovity Dusán szövegein át a Quimbyig. A természettudományban annyira nem vagyunk otthon, mégis próbáljuk színesen megmutatni. Választottunk például tizenötöt a Kárpát-medencei tanösvényekből, végig kellett böngészni ezek honlapját, és nem két kattintás volt a megoldás. Igyekszem úgy gondolkodni, mintha én is játszanék, hogy én mit találnék izgalmasnak.

Jósa Judit és Kukor Ferenc az Erzsébet vetélkedő szerzőpárosa, nem mellesleg házaspár is. Fotó: Szendi Péter

A feladatlapokon olyan érdekes megközelítések voltak, hogy például eszperente módon megírták 15 híres regény történetét, abból kellett őket felismerni. Nyelvújítási megfogalmazásokat találtak ki a világhírű magyar tudósok találmányaihoz, például „törphuzogászati fejtörönc" (Kempelen sakkautomatája), „tétova gurulonc" a Galamb József tervezte Ford T-modell. Hogy milyen várak vannak a Kárpát-medencében, arra apróhirdetésekkel utaltak. A vetélkedőhöz felhasználtak a filmes és zenés kiegészítéseket is, megadott linkek révén.

– A játszva tanulás jó pedagógiai módszer arra, hogy a gyerekek élményszerűen szerezzenek tudást. Ebből jobban tudnak építkezni, mintha csupán az ismeretanyagot kapnák meg – mondta Kukor Ferenc. – A vetélkedőnek végig volt e-mail kapcsolata, a kérdéseken kívül rengeteg pozitív visszajelzés érkezett, kiemelték a vetélkedő közösségépítő szerepét, mivel a gyerekek csapatban játszhattak. Az én mottóm az, amit a ferences templom falán a nap-óra alatt olvashatunk: „Jóra használjátok az időt!" Szerintem ez a vetélkedő ilyen volt. Nagyon jó érzés, hogy egy szombathelyi lakásból együtt játszunk a Kárpát-medencei gyerekekkel Csíktól Vas megyéig és Mosonmagyaróvártól Bácskáig.

Vas megyéből a sorkifaludi két csapat volt a legjobb, de jól szerepeltek a szombathelyiek, szentgotthárdiak és kőszegiek is.

JEGYZET

Szellemi éhség

Merklin Tímea

Nagyon tanulságos pedagógusokkal beszélgetni arról, milyenek a mai diákok, milyen a figyelmük, milyen a koncentráltságuk, mivel, hogyan lehet őket lekötni. A generációk közti különbséget Somogyi Tamás művész-tanár egy érzékletes képben fogalmazta meg. Arról beszélt, hogy az ő idejében volt egy VOR (Vörös Október Ruhagyár) öltöny a sötét kirakatban, és ők nagyon szerettek volna mögéje látni. Úgy sejtették, valaminek még kell ott lenni, keresték, mi van még. Volt szellemi éhségük, hogy utána kell járni, fel kell kutatni az értékeket. Ma minden a kirakatban van, erős fényekkel megvilágítva, és a pillanatnyi jóllakottság érzését kelti az információözön. Orientálni kell a diákokat, hogy ne higgyék el, ami a kirakatban van, hanem nézzenek mögéje, keressék, mi a valóság a vetített kép mögött. A példázatból kiderül, hogy inspiráló, ha nincs minden a kirakatban. Ezért jó minden olyan feladat, amely a kutatásra, keresésre ösztönöz. Nem véletlen, hogy például a vetélkedők – így az Erzsébet vetélkedő is – népszerűek , és ismeretszerzés szempontjából hatékonyak. A diákok szívesen megdolgoznak az információért, boldogan navigálnak a kérdések, feladatok között, ha érdekesek. Fel lehet kelteni azt a bizonyos „szellemi éhséget".

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!