Szombathely

2014.06.12. 15:40

Könyvhét Szombathelyen: Szólnak a versek

Szombathely - A 85. Ünnepi Könyvhét csütörtökön megkezdődött szombathelyi programsorozatában mutatták be a helyi költők egy hordozó tekintetében újfajta antológiáját, egy CD-n kiadott Hangoskönyvet.

Merklin Tímea

– Az irodalom nem hal meg, csak más megjelenési formákat ölt, nem csak könyvekben olvashatjuk a verseket, hanem például CD-ről hallgathatjuk is, ezért született ez a Hangoskönyv 12 helyi költő műveiből – mondta Lovas Tibor, az Oladi Lakóközösségi, Információs és Szolgáltató Iroda (LISZI) menedzsere a csütörtöki bemutatón. A rendezvényt a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség, az Oladi LISZI Iroda és a Credo Rádió közösen szervezte a könyvhét tiszteletére. Az alkotók – Balogh József, Bognár Alexandra, Csider Sándor, Devecsery László, Fűzfa Balázs, Gallyas Cintia, Gyurácz Ferenc, Jakab-Köves Gyopárka, Kelemen Zoltán, Molnár Miklós, Pusztay János, Szauer Ágoston, Szerémi Zoltán – saját prezentálásukban, önkéntes munkával mondták fel műveiket a hanghordozóra. Pődör György költő kimaradt a felvételből, pedig rendelkezésre bocsátotta a műveit, ezért a helyszínen hozott gyors döntés szerint újra felveszik a Hangoskönyvet, hiszen nem maradhat ki senki, aki együttműködik egy közösséget szolgáló programban. Mert a Hangoskönyvnek is ez a célja: továbbadni szombathelyi intézmények vezetőinek, hogy sokszorosítsák és színesítsék vele lakóik és tagjaik kulturált szórakozását, művelődését. Az alkotók a legjobb műveiket mondják ezen a Hangoskönyvön, amit CD-n és pendrive-on is osztottak a premieren.

Gregersen Labossa György evangélikus lelkész, Rettegi Attila igazgató, Lovas Tibor irodavezető a könyvhét tiszteletére rendezett, helyi költő műveit tartalmazó, új Hangoskönyv bemutatóján. Fotó: Merklin Tímea

Az oladi könyvtár, ahogy sok más szombathelyi intézmény – „Felolvashow"-t szervezett az Ünnepi Könyvhéthez kapcsolódva.

Felolvasópont volt csütörtökön a Berzsenyi Dániel Könyvtárban is, amely a pénteki Savaria téren rendezendő „kortárs irodalom napját" szervezi.

A programok: 11 órakor kezdődnek. Az utolsó kincs című bábszínházi mese után játék lesz könyvekért és könyvismertetések, majd bemutatkozik Vesztergom Péter. Fellép a Kummer táncegyüttes és a Neumann Kristály tánccsoportja. A Művészeti Szakközépiskola diákjainak produkciója után 15 órakor köszöntőt mond: Sági József, a városi kulturális és sport bizottságának elnöke, majd a könyvhetet megnyitja Lackfi János író-költő.

Játszik a Tarisznyások együttes, a Kockacukor zenekar, Varga Richárd, majd a Városi Fúvószenekar.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!