Szombathely

2014.06.25. 15:40

Őszre megújul az óvoda

Szombathely - Óvodák és iskolák újulhatnak meg a nyári szünet idején, erről tartottak sajtótájékoztatót. Csütörtökön a Kőrösi Csoma Sándor Utcai Óvodában zajló felújításokat nézhettük meg dr. Puskás Tivadar polgármesterrel.

Bajdó Bettina

Dr. Puskás Tivadar a sajtótájékoztató elején hangsúlyozta, nagy öröm számukra, hogy megfelelő módon felújíthatják és karbantarthatják a nevelési és oktatási intézményeiket.

- Az idén a fent említett tevékenységre 100 millió forintot különítettünk el a költségvetésben - folytatta a polgármester. - Ennek az összegnek a nagyobbik részét év közben már el is költöttük. A nyár szerencsés időszak abból a szempontból, hogy szünetel az oktatás, a nevelés, így zökkenőmentesen, nyugodt körülmények között zajlanak a munkák. Az erre szánt költségvetési pénzből összesen 30,5 millió forint maradt, ebből 14 intézményben végezhetnünk el különféle munkákat. A szeptemberi indulásig igyekszünk ezekkel a feladatokkal végezni.

A polgármester kitért a helyszínválasztásra is, hiszen a Kőrösi Csoma Sándor Utcai Óvodában már elkezdődött a felújítás, összesen 1,8 millió forintból.

A Szombathelyi Kőrösi Csoma Sándor óvodában Varga Péter burkoló (balról) és Kampós László kőműves tegnap délelőtt is dolgozott a földszinti részen lévő mosdó korszerűsítési munkálatain ( Fotó: Bajdó Bettina)

Lendvai Ferenc, a városfejlesztési, üzemeltetési és környezetvédelmi bizottság elnöke egy történeti visszatekintéssel kezdte mondandóját. Az elmúlt négy évben évente 95-100 millió forintot különítettek el az intézmények karbantartására, felújítására. Két alapot határozott meg a közgyűlés: az egyik a felújítási, a másik a karbantartási alap. A felújítási alapból általában három-ötmilliós tételekből újítanak fel óvodákat, iskolákat, a karbantartási alapot pedig a vis maior helyzetekre tartják fenn. Ez utóbbi 45 millió forint minden évben, akkor használják, ha olyan meghibásodás történik, melyet azonnal orvosolni kell. Az elnök példaként említette a Paragvári iskola kazáncseréjét. A bizottság próbál úgy dönteni, hogy mindenhova jusson egy kis pénz. Hozzátette: az intézményekben sok mindent fel lehetne újítani, de a keretük véges. A közgyűlés 140 milliót tudott idén elkülöníteni a városfejlesztési alapba. A képviselők javaslatot tehettek arra, milyen felújítást tartanak célszerűnek a körzetükben. Kiemelte, ebből a keretből további összesen 27 millió forint értékű fejlesztések valósulnak meg az iskolákban, óvodákban.

Andrásiné Szép Marianna, az óvoda vezetője a felújítás részleteiről beszélt. Kiderült, hogy az intézmény négy hétig lesz zárva, jelenleg a mosdókat korszerűsítik a földszinti részen. A felújítással egyidőben a csoportszobák beépített szekrényeinek a korszerűsítése is elkezdődik, és önkormányzati segítséggel megkapták az új, műanyag ágyakat is. Így szeptembertől minden csoportszobában új ágyakon fekhetnek majd a gyerekek.

 

Összesen 14 intézmény újul meg a nyári szünet idején. Az Oladi iskolában hárommillió forintból újítják fel a vizesblokkot, valamint a tornaterem északi homlokzatát. A Weöres Sándor óvodában festenek, a Mocorgó óvodában pedig a déli homlokzaton lévő ablakokra redőnyök kerülnek. A Gazdag Erzsi óvodában felújítják a padlót, kicserélik a nyílászárókat és a harmónikaajtókat is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!