Szombathely

2014.10.10. 13:22

Pro Savaria Egyesület: Politikai helyett szakmai döntések kellenek

Szombathely - Rendhagyó helyszínt választott kampányzárójának a Pro Savaria Egyesület: a Petőfi Sándor utcában nyolc éve nem működő leánykollégiumba hívta a sajtó képviselőit.

Peltzer Géza

Az épületben enyhe dohszag uralkodik,  az udvart felverte a gaz, de a szobákban még fenn vannak a falakon és a plafonokon azok a plakátok, dekorációk, amelyek az utolsó lakók mindennapjait voltak hivatottak színessé tenni. Az egyik üresen álló hálószobában Molnár Miklós, a Pro Savaria polgármesterjelöltje elmondta: az épület 1913-ban épült, 1000 négyzetméteres, nyolc éve üresen áll, a legutóbbi felújítás 1992-ben történt. Kifejtette: minden lehetőség adott arra, hogy ennek  a városnak ismét 90 ezer lakosa legyen. Ehhez azonban munkásszállásokra, bérlakásokra volna szükség azok számára,  akik itt keresnék boldogulásukat. Ez a  régóta üresen álló kollégium, de más jelenleg nem hasznosított szombathelyi épületek is tökéletesen megfelelnének erre a célra szerinte. (Korábban az egyesület kifejtette: ingyen szállást kellene biztosítani azoknak a Szombathelyen szakmát tanulóknak, akik vállalják, hogy szakmunkás-bizonyítványuk megszerzése után itt helyezkednek el.)

Molnár Miklós, a Pro Savaria polgármester-jelöltje egy üresen álló  kollégiumi szobában. Fotó: Tímár Gergely

A Pro Savaria alapvető célja a gazdaságfejlesztés. Úgy gondolják, hogy ha fejlődik  a város gazdasága, ismét  bővülni fog a fogyasztás, megerősödnek a vállalkozók, és a sorra kiürülő belvárosi üzleteknek ismét lesz bérlőjük. A kampányt értékelve Molnár Miklós elmondta: az egyesület pozitív üzeneteket igyekezett eljuttatni a város lakosságához, világossá téve, hogy miért jött létre a Pro Savaria, mi volt a célja, és mit szeretne elérni. Az egyesület fő törekvése a kezdetektől fogva az volt, hogy szakmai, ne politikai döntések szülessenek a városban. Ez az elmúlt négy évben nem így volt, ezen változtatni kell -  hangsúlyozta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!