Szombathely

2014.12.10. 13:04

Gazdasági és Városstratégiai Bizottság ülése percről percre

Szombathely - Szerdán délután tartja decemberi ülését a Gazdasági és Városstratégiai Bizottság a Városházán.

Lisztmayer Zsófia

13:55 – Alig néhány bizottsági tag van jelen a kezdés előtt öt perccel. Megjelent azonban dr. Horváth Attila MSZP-s képviselő is, aki bár nem bizottsági tag, de az egyik kérdés Őt is érinti majd. A bizottság ülésén szó lesz egyebek között az önkormányzati fejlesztések állásáról, valamint a Gyepmesteri Telep működtetésének a Közterület-felügyelet részére történő átadásáról is.

Fotó: Lisztmayer Zsófia

14:09 – Lendvai Ferenc elnökletével kezdetét vette a Gazdasági és Városstratégiai Bizottság szerdai ülése. Vörös Lajos kivételével 18 bizottsági tag jelent meg az eseményen. Dr. Kecskés László két módosítási javaslatával az eredeti napirendi pontok sorrendje egy kissé megváltozott.

Fotó: Lisztmayer Zsófia

14:30 – Az első napirendi pont a változtatást követően a Liget utca – Dolgozók úti csomópont forgalmi rendjéhez kapcsolódott. Sokan szeretnék, ha ismét lehetne nagy ívben balra kanyarodni a Dolgozók útjára. Lakézi Gábor elmondása szerint az a cél, hogy minél kevesebb autó közlekedjen az említett útszakaszon, a rekreációs övezet környezetében. A 2006-os felújítást követően – amely tízmillió forintba került – több mint 14 milliót kellett költeni a fahídra. A csomópont forgalmi rendjének megváltoztatása azonban veszélyesebbé tenné a hídon történő közlekedést. Dr. Horváth Attila szerint az a legnagyobb baj, hogy nem történt az érintett területen forgalomszámlálás. Éppen ezért arról sincsenek pontos adatok, hogy mennyien haladnák át a fahídon. Az MSZP-s képviselő egyébként azt is jó megoldásnak tartaná, ha lezárnák a hidat, a végleges megoldás elősegítésére. Lendvai Ferenc válaszában kifejtette, hogy a környező utcák újraépítését követően az egész környék közlekedési struktúráját kellene újragondolni. Molnár Miklós alpolgármester szerint nagyon veszélyes a nagy ívben balra fordulás az említett területen. Korábban például előfordult, hogy tíz perc várakozást követően kiszállt az autóból, és forgalomirányítást végzett. A napirendi pont zárásaként Lendvai Ferenc javaslatára forgalomszámlálást tartanak majd az említett területen. Lakézi Gábor azt tanácsolta, hogy egy olyan időszakot válasszanak, amelyben nagyobb a gépjármű forgalom – áprilisban vagy májusban. A forgalomszámlálás módosítását egyhangúan fogadták el a bizottság tagjai. A napirendi pont elfogadásával egy új táblát is kihelyeznek majd az érintett szakaszra.

14:32 – A következő napirendi pont a Homok utcai lőtér felújítására vonatkozott. Ipkovich György szerint korszerű lőteret kellene létrehozni, amely a későbbiekben akár különböző gazdasági célokat is szolgálhatna. Ebben az esetben meg tudnák szüntetni a lakóközösségeket zavaró lőtereket is. Éppen ezért ő nem támogatja a lakóövezetekben található lőterek felújítását, önkormányzati területen új létesítmény létrehozását javasolja. Lendvai Ferenc válaszában elmondta, hogy teljesen egyetért az MSZP-s képviselő hozzászólásával. Dr. Nemény András nem támogatja a felújításra vonatkozó beruházást, a magas költségekre hivatkozva. Illés Károly alpolgármester arról beszél, hogy mindenképpen végleges megoldást kellene találni. De azt nem tehetik meg a lőteret használókkal, hogy elveszik a területüket. Egyhangú döntés született: az áprilisi bizottsági ülésen kerül majd napirendi pontra azzal kapcsolatban, hogy milyen lehetőségek vannak új lőtér létrehozására. Addig tehát lehetőségeket keresnek. A megoldás megtalálásáig pedig a régi lőterek a megszokott rend szerint folytatódik.

14:46 – Bemutatkozott a bizottsági tagoknak a város új főépítésze, Kuslits Tibor, aki korábban állami főépítészként tevékenykedett.

15:00 – A Szent Márton Tervhez kapcsolódott a következő napirendi pont. Három körforgalmat építenének a Szent Márton utcán, a négy sávot viszont kettőre csökkentenék. Ipkovich Györgynek számos pénzügyi kérdése van a megvalósítandó tervekkel kapcsolatban. Szakály Szabolcs, a Városfejlesztési Osztály vezetője elmondta, hogy a terv nagyon szerteágazó, ezért lehet érdemes lenne egy külön ülést tartani a témával kapcsolatban. Ennek célja az lenne, hogy mindenki átlássa a tervezett változásokat, és azok pénzügyi hátterét. Többen meglepődtek az elképzelés megvalósulásával kapcsolatban, hangsúlyozva, hogy az a legforgalmasabb csomópont a városban. Ipkovich György azt javasolja, hogy különítsék el azokat a projekteket, amelyekhez külső forrásokat is fel lehet használni.

Fotó: Lisztmayer Zsófia

15:10 – A volt Epcos telephely és a hozzá kapcsolódó területek fejlesztési tervének jóváhagyásáról szól a következő napirendi pont. Az épületek nagy részét a mérnökök lebontanák, a fejlesztések fő szempontja az lenne, hogy a területen egyetemi képzést tudjanak megvalósítani. A telephely épülete megfelelne egy oktatási intézmény céljainak, a későbbiekben gépészmérnöki képzést indítanának a helyszínen. A jogszabály által előírt parkoló mennyiséget is ki tudnák alakítani a területen. A fejlesztések első lépéseit tehát úgy tudnák megtenni, hogy nem bontanak le semmit. A kialakításnak köszönhetően a volt főiskola épületével közvetlen összeköttetésben lenne majd a tervezett oktatási intézmény. Így egy egyetemi központ alakulhatna ki a volt Epcos telephelyen, és a hozzá kapcsolódó területeken.

15:30 – A mérnökök tehát egy fiatalos, lendületes, növényekkel teli területet álmodtak meg rengeteg parkolóval, mélyparkolóval. Ipkovich György nosztalgiázik: emlékszik a Huszár úti laktanya bemutatására, de ez is tetszett neki. Bár szkeptikus a mélygarázsok kiépítésével kapcsolatban, sok sikert kíván a kivitelezéshez. Dr. Nemény András hozzátette, hogy valóban áldatlan állapotok vannak a volt telephely környezetében, így szép eredmény lenne, ha megvalósulhatna az építészek terve. Lendvai Ferenc szerint annyi előnye van a bemutatott terveknek, hogy nem kell feltétlenül egyszerre mindent megcsinálni, így pedig lépésről-lépésre tudnak haladni. Az pedig sok mindentől függ, hogyan tudná beütemezni az önkormányzat a különböző feladatokat – tette hozzá Szakály Szabolcs. Molnár Miklós elmondta, hogy egy sokkal nagyobb lépésként is lehetne gondolni a fejlesztésekre. Ha ezt jól fogják meg a tervezők, akkor egy második városközpont alakulhatna ki. Örülne neki továbbá, ha ebben a ciklusban a fejlesztések nagy része meg is tudna valósulni.

15:45 – Csak úgy elrepült ez a másfél óra négy napirendi pont megvitatásával kapcsolatban Lendvai Ferenc szerint, ezért át is tértek a következő pontra. A Kőszegi utca 44. szám alatti műemlék épület felújításának pályázatához kapcsolódóan Balassa Péter azt javasolta, hogy a felújítást követően tíz évig ne lehessen elidegeníteni a műemlék épületet. Továbbá feltette a kérdést a Jobbik képviselője: mi van akkor, ha sikertelen a pályázat? Lendvai Ferenc válaszában elmondta, hogy ha nem sikerül elnyerni a pályázatot, akkor térjenek vissza erre a kérdésre. A jelenlévő bizottsági tagok egyetértettek Balassa Péter javaslatával.

15:48 – Kopcsándi József felvetette, hogy szánjanak kétszázezer forintot a Micimackó óvoda felújítására. Lendvai Ferenc tanácsnok nem érti, hogy milyen eszközbeszerzésre kérnek kétszázezer forintot az év végén. A költségvetés lassan kimerül, korábban kellett volna jeleznie az óvoda vezetőségének, hogy segítségre van szükségük. A tanácsnok egyetért a felmérés készítésével, de az eddigiek alapján ő nem javasolja a kétszázezer forintos támogatást. Mértékletességre kér mindenkit, nem lenne jó már most elkezdeni költeni a 2015-ös évre szóló keretet. Rettegi Attila, az Oktatási és Szociális Bizottság elnöke hozzátette, hogy megszavaztak kétszázezer forintnyi támogatást, ezzel tehát már lehet számolni. Hozzátette: jó lenne januárban tartani egy megbeszélést az intézmények állapotáról annak érdekében, hogy a jövő évi pénzügyi forrásokat megfelelően tudják elosztani, a javaslatokat pedig rangsorolhatják majd.

16:05 – Dr. Varsányi Péter a meghívott vendég a Gyepmesteri Telep működtetésével kapcsolatban. A bizottság tagjai egyhangúan döntöttek amellett, hogy a Gyepmesteri Telep működtetését a Közterület-felügyelet részére átadják.

16:10 – Dr. Takátsné dr. Tenki Mária szerint nagyon fontos lenne a piac felújítása. Lendvai Ferenc hozzátette, hogy szeretnének elindítani egy folyamatot, amely során újragondolják a piac további sorsát. Örül neki, hogy a szívükön viselik a képviselők a piac sorsát, a városvezetés is szeretne foglalkozni a felújításával a közeljövőben. Balassa Péternek egy kérése van: szerezzenek be egy bankautomatát a piac közelében, ugyanis rengeteg lakossági kérés érkezett be ezzel kapcsolatban. Ez mind a szombathelyiek, mind a vidékiek számára hasznos lenne.

16:30 – Balassa Péter hangsúlyozta, hogy nem ért egyet dr. Telek Miklós kinevezésével a Közbeszerzési Bizottság élére. Elmondása szerint jogilag nincs probléma ezzel, morálisan viszont van: Telek Miklós ugyanis a polgármester jobb keze. Molnár Miklós szerint nem gond, hogy a polgármesterhez közel álló személy vezeti a bizottságot, mivel nem ő dönt egyedül. Lendvai Ferenc szerint eddig politikai döntések születtek a bizottság ülésein, mostantól azonban szakmai döntéseket várhatnak. Ipkovich György hozzátette, hogy szeretné látni ezeknek a döntéseknek megalkotását, szeretne jelen lenni a bizottság ülésein. Lendvai Ferenc ezt követően azt javasolta, hogy minden képviselő kapjon meghívót a Közbeszerzési Bizottság üléseire.

16:36 – A Szova Zrt. fizetőképességének helyreállítását célzó intézkedésekkel kapcsolatban dr. Nemény András elmondta, hogy jó irányban indultak el az együttműködéssel. Molnár Miklós alpolgármester szerint csak egyetértéssel tudnak egy jó önkormányzati céget működtetni.

16:50 – Balassa Péter csökkenteni szeretné a parkolási díjakat. Nem ért egyet azzal ugyanis, hogy egy negyedik díjzónát alakítsanak ki. Elmondása szerint a Szova Zrt.-nek nem lenne olyan nagy pénzügyi kiadás 20-20 forinttal csökkenteni a zónákban a parkolási díjakat. Lendvai Ferenc szerint ezzel nem érnének el sok mindent, de ezt csak a kipróbálást követően tudnák biztosan eldönteni. Molnár Miklós hozzátette, hogy a negyedik díjzóna árai megegyeznek a harmadik zónabeli díjakkal, viszont speciális kedvezményeket nyújt az egészségügyi dolgozók, és az egészségügyi ellátásban részesültek számára. Az alpolgármester nem javasolja, hogy további engedményeket adjanak a parkolási díjakkal kapcsolatban.

17:20 – Lassan a napirendi pontok végére érünk, nagyon felgyorsultak a dolgok. A Zanati úti kerékpárúttal kapcsolatban Balassa Péter elmondta, hogy hét éve nem történt semmi változás. Az elmúlt években szerinte ok nélkül hosszabbították meg a határidőt. Ráadásul a kivitelezéssel foglalkozó cég a nyilvántartás szerint felszámolás alatt áll. Lendvai Ferenc kérdést indított a Jobbik képviselőhöz: ha pert indítanának, akkor vajon mennyi ideig húzódna az ügy? Balassa Péter szerint az önkormányzat egyszerűen nem támogathat egy olyan céget, amely felszámolás alatt áll.

17:35 – Molnár Miklós alpolgármester szerint a lakóparkok építését nem privát kézből kellene megvalósítani. A város feladata lenne, hogy megfelelően kézben tartsa a lakóparkok kérdését. Az elmúlt években ugyanis számos projekt kezdődött el, és hagyták félben a munkákat. Az alpolgármester szerint legalább tíz lakópark áll félkészen, szerinte addig nem is kellene újat építeni, amíg ez előző nem telt meg lakosokkal. Lakézi Gábor szerint a közgyűlés tagjai hamarosan megismerkedhetnek majd a lakóparkok problémájával.

17:50 – Kuslits Tibor hozzátette, hogy a lakóparkok problémája nem csak Szombathelyen van jelen. A lakóterület kiépítését szerinte mindenképpen a közművek vizsgálatának kellene megelőzni. Ez azért fontos, hogy később ne forduljanak elő problémák – például a csapadék elvezetésével kapcsolatban.

18:00 – Négy óra elteltével elérkeztünk a bizottsági ülés végére. Csütörtökön délután 2 órától a Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottságának ülésén is jelen leszünk, amelyről szintén élőben tudósítunk majd.

 

Oktatási és Szociális Bizottsági ülés percről percre

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!