Szombathely

2015.02.10. 15:46

A hit ereje - Csókay András életének kanyarairól beszélt diákoknak

Az újraindításának 20. éves jubileumát ebben a tanévben ünneplő premontrei gimnázium vendége délelőtt dr. Csókay András idegsebész főorvos, agykutató volt.

Némethy Mária

Mit egyél, ha elveszíted a hitedet? Milyen hátrányokkal jár ez a számodra? - Dr. Csókay András főorvos tette fel ezeket a kérdéseket délelőtt a premontrei gimnázium dísztermét zsúfolásig megtöltött gimnazisták előtt. Azután okulásként saját életének kacskaringóit mesélte el a diákoknak.

Azzal kezdte, hogy a 2-3 éves gyermek a szív hitét éli meg, s az egészen más - talán nevezhető egy születés előttről magunkkal hozott ősbizalomnak -,  mint  mondjuk a felnőtt ember intellektuálisan kiérlelt hite. Szerinte ezzel függ össze, hogy a súlyos daganatos betegségben szenvedő gyerekek közül a 3-5 évesek nem félnek a haláltól. Arra biztatta hallgatóságát: próbáljon visszatalálni ehhez a gyermeki hithez. Ő 16 évesen egy diákszerelem miatt kezdte nem gyakorolni a vallását, nem járt el gyónni, mert kellemetlen volt neki, azután templomba sem ment, s csak 42 évesen talált vissza Istenhez. Nagy fordulat volt ez az életében. Családi élete, szakmai karrierje is akkortól bontakozott ki. Akkor fejlesztette ki az éralagút-technikát, amely egy új módszer a súlyos traumás agyduzzadás kezelésére. Ezt videón be is mutatta a diákoknak.

Fotó: Tóth Dávid

- Hittem akkor is a Jóistenben, de csak a magam módján. Azóta társadalomkutatók kimutatták, hogy az ilyen világképpel élő ember a legveszélyeztetettebb. Az, aki a maga módján hisz.

Beszélt a diákoknak a kreativitásról is.

"Látni, amit mindenki lát, gondolni, amit senki sem gondolt" - ezzel a Szentgyörgyi Albert idézettel ragadta meg a kreativitás lényegét. Példaként pedig Michelangelo híres alkotását, a Sixtus-kápolnában látható Ádám teremtését említette, amin egy osztrák professzor nemrégiben (annyi évszázad és néző után!)  az emberi agy ábrázolását fedezte fel.

Miért nem vagyunk zsenik? Miért nem tudunk minden gondolatot elővarázsolni az agyunkból? Dr. Csókay András szerint a tudomány mai állása úgy tartja, emlékképeink közül csak azok őrződnek meg, amelyek "mikroérzelmi pecsétet" kapnak. Ezért is érdemes hittel élni, s értékes kultúrát fogyasztani, mert az gazdagítja belső világunkat, elmélyíti érzelmi életünket.

Fotó: Tóth Dávid

A főorvos hétköznapi csodákról is szólt. Példaként említette, hogy az orvostudomány szerint úgy öt-hat napot képes elélni a földrengés után föld alá szorult ember, ám élő emberek előkerültek 14 nap után is.

Tanúságtételét kisfia halálával fejezte be. Egy éve, a 10. születésnapján feltehetően egy gyenge epilepsziás roham következtében a kerti medencébe esett, majd a 25 centiméteres vízben megfulladt 10 éves kisfia. Tudta, hogy a meghalt gyerekek mind a mennybe kerülnek, de igazán nagy megnyugvást akkor érzett, amikor egy szentostyában meglátta fiát, akinek Jézus átölelte a vállát, s azt mondta: "Jól látod apu."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!