Szombathely

2015.05.13. 13:18

Miénk itt a tér! Sokszínű programok várják a Szombathelyieket

Szombathely - Életre kelnek a megyeszékhely terei, hiszen egyebek között kulturális, szórakoztató és sportprogramok, kézműves vásár és termelői piac várja majd a szombathelyieket és a városba látogatókat.

Lisztmayer Zsófia

A Miénk itt a tér elnevezésű rendezvénysorozat tavasztól őszig ajánl a hétvégékre kellemes időtöltést Szombathely terein. Az elsődleges cél az, hogy a Fő tér élettel teljen meg szombaton és vasárnap is. A programok elsősorban a helyiekről a helyieknek szólnak, de jó időtöltési lehetőséget nyújtanak a városunkba látogatóknak is.

Koczka Tibor alpolgármester elmondása szerint a város vezetése a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesülettel együttműködve már elindította a Mozgástér elnevezésű sportprogramot, amely ingyenes és aktív kikapcsolódási lehetőséget nyújt a város különböző pontjain, így a Fő téren is.

Dr. Puskás Tivadar polgármester, Polgár Tibor a SEK Sporttudományi Intézet igazgatója és Koczka Tibor alpolgármester átható a képen, a háttérben pedig a Fő téren sportoló egyetemisták, akik egy program részeként többször is sportolnak a téren. Fotó: Médiaközpont

A rövidesen induló rendezvénysorozat szervezői a már ismert előadók mellett a szombathelyiek aktivitására is számítanak. A helyi előadóművészeknek, zenészeknek, táncosoknak, civil szervezeteknek, óvodai, iskolai és munkahelyi csoportoknak bemutatkozási lehetőséget kínál, hogy mindaz az érték, ami a városban létrejön, azt a nagyközönség előtt is bemutathassák. A város vásáros múltját is szeretnék vissza- idézni a szervezők, ezért ismét őstermelők, kistermelők, kézművesek kínálhatnák a portékájukat a város Fő terén.

Mint megtudtuk, az előkészítő munka során sok pozitív visszajelzés érkezett. Mindenki örömmel fogadta ugyanis, hogy a város terein a jó idő beköszöntével különféle programokon hasznosan és élvezetesen tölthetik az időt baráti társaságok és családok egyaránt. Az alpolgármester elmondta, hogy jelentkeztek már zenészek, zenekarok térzenélésre, és további rendszeres program szervezésére Fő téri üzlettel rendelkező vállalkozók is.

– A rendezvénysorozatot az Agora munkatársai koordinálják, így náluk lehet jelentkezni a műsor- és programajánlatokkal. Már májusban is rengeteg esemény ígér tartalmas kikapcsolódást a belvárosban. A májusi programokból is látható, hogy civil szervezetek, egyesületek, magánszemélyek, vállalkozók és intézmények mind részesei a szervezésnek, hiszen ettől lesz sokszínű és változatos városunk élete, ettől lesz jobban élhető – tette hozzá Koczka Tibor.

Május 15-17-én az Iseum előtt megrendezendő Iseum Ralley látványos nyitó és záró fesztiválja régi-új színfoltja lehet Szombathely sportéletének. A következő hónap utolsó hétvégéje pedig a gyerekeké lesz a Történelmi Témaparkban. Rendszeres programként a Fő téren hétvégenként sportprogramok és térzene várja majd az érdeklődőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!