Egy őrült szombathelyi éjszaka a jó vádlijú lángossütővel és a Neoton Famíliával

Milyen a bor? Iható?- kérdezi egy ismerős, mi pedig bólintunk, igen, egyszer meg lehet inni, főleg, hogy nincs jobb a közelben.

Ilyen éjszaka egyszer van egy évben, és úgy tűnik, mintha erre a pár órára mindenki ledobta volna a láncot

Feltűnően sok a fiatal: csapatokba vergődve, a járda szélén ülnek, kézről kézre, szájról szájra jár a körúti faboltban vett olcsó rozé, nincs veszve minden, ők legalább nem műanyag pohárból boroznak

Most nem számít a hosszú sor, az sem, hogy négyszáz forint egy sima lángos, beállunk, kivárjuk, befokhagymázzuk, megsózzuk, és közben hallgatjuk a mögöttünk álló negyvenes nőt, aki szemérmetlenül kikezd a lángossütő fiúval. Jó a vádlija, biztosan fut, kiabálja be az olajsszagú sátorba a nő, aki állítólag hosszútávfutó volt, legalábbis arról mesél a lángososnak - meg az egész sornak. Túl hamar megkapom a lángost, így aztán nem tudom meg, hogy  a jó vádlijú elmegy-e egyszer a hosszútávfutóhoz, hogy a fodros függönyű kis konyhában elmesélje a jó lángos titkát.

Jó, még egyszer felülhetsz, de csak egyszer! - mondja kislányának egy anyuka, és indulnak is vissza a vidámparkba. Előtte egy gyors egyeztetés telefonon, hogy hol találkoznak az ismerősökkel. Ott leszünk a hánytató ló..sznál, harsogja a telefonba, mi pedig soha nem örültünk még így Csepregi Évának és Végvári Ádámnak

A színpad előtt több ezres tömeg,  fenn vérprofi csapat, és bár Ádám pink szerkója kissé túlzásnak tűnik, Éva mindent megment. Semmi manír, nagyon szerethető, még a lesben áll a cápát és a Sandokánt is kibírjuk valahogy. Aztán jön egy nóta 1979-ből: Ha szombat este táncol. Itt már majdnem minden negyvenes-ötvenes elveszik  Mintha szép lassan szállnánk vissza az időben, egy lány megy el mellettem, ismerős illat marad utána. Nem, az nem lehet. Vagy mégis? Laura Biagiotti Veneziájának illatát érzem, 1992-ben járhatok, aztán szállok vissza a nyolcvanas évek elejére, egy bakelitlemezekkel teli lányszobába Holnap hajnalig, Kétszázhúsz felett, Kell, hogy várj, aztán ellepik az égboltot a káprázatos fénycsóvák. A tömeg eloszlik, a jó vádlijú lángossütő még állja az utolsó nagy rohamot, a hánytató ló..szokon sikítozó emberek. Mintha egy véget nem érő, óriási búcsúba csöppentünk volna