Szombathely

2015.09.04. 12:24

Újra Szombathelyen a domonkos nővérek

Visszatértek Szombathelyre a domonkos nővérek. Rendházukat augusztus 26-án áldotta meg dr. Veres András megyéspüspök.

Vas Népe

A Brennerben segítenek a hítélet, lelki élet szervezésében Fotó: szombathelyi egyházmegye

A domonkos nővérek kongregációjának első rendházát 1868-ban Kőszegen alapították. A 20. század elején pedig már Szombathelyre is beköltöztek. A mai Petőfi és a Paragvári utcák sarkán található az az épület ahol éltek és tanítottak, hiszen itt is iskolát tartottak fenn. A rendszerváltás után 1991-ben tértek vissza a vasi megyeszékhelyre, itt volt pl. a noviciátus. Több tényező miatt 2001-ben eladták a rendházat a nővérek és az egyházmegyében csak Kőszegen voltak jelen, ahol mára kiépült az óvoda, általános iskola és gimnázium. Két évvel ezelőtt kérte fel dr. Veres András megyéspüspök a nővéreket, hogy térjenek vissza Szombathelyre és segítsenek többek között a Brenner-iskola új épületében, a megújult körülmények között a hitélet, a lelki élet megszervezésében illetve egyéb feladatok ellátásában. Hárman kezdték meg a szolgálatot a vasi megyeszékhelyen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!