Szombathely

2015.12.21. 19:39

Együtt partiztunk - Hagyománnyá vált az ügyféltalálkozó

Szombathely - Hétfőn este együtt ünnepelt a Vas Népe vezetősége, a partnerek, valamint sok szerencsés olvasó a Weöres Sándor Színházban.

Vadas Krisztina

A Weöres Sándor Színházban tartotta a Vas Népe a hagyományos, ünnepi ügyfélpartiját. A rendezvényre nemcsak az ügyfelek, hanem szerencsés olvasóink is meghívást kaptak, így együtt ünnepelhettek.

A Padlás című musical megtekintése után lapunk állófogadást tartott a megjelentek tiszteletére. Az aulában, már az előadás előtt rég látott, jó ismerősökként üdvözölték egymást a Vas Népe képviselői és a partnerek. A cégvezetőknek és képviselőiknek is jó alkalom ez arra, hogy a hajtós hétköznapok után, az év vége előtt találkozzanak és beszélgessenek a tapasztalatokról, de persze sokaknak a munkán kívül is akad témájuk.



Egyik ügyfelünket arra kértük, mondja el, miért jó Vas Népe parterének lenni:

- Azért jó a Vas Népében hirdetni, mert sok emberhez jut el általuk az információ, és nekünk, mint nagy munkáltatónak nagyon fontos, hogy megismerjék az emberek, mivel foglalkozunk. Úgy gondolom, hogy a Vas Népe nemcsak a régi korban állta meg a helyét, hanem a digitális világban is egy olyan fontos sajtótermék, amely sokakhoz eljut a megyében - mondta Pajor Attila, az Iqor Kft. igazgatója.

- Szeretném megköszönni az ügyfeleknek és az olvasóinknak, hogy 2015-ben is bizalmat szavaztak nekünk. Remélem, hogy ez a bizalom 2016-ban is kitart, mert ha összefogunk, akkor növekedni is tudunk - emelte ki Bogdán György, a Vas Népe hirdetési vezetője.

Az eseményen olvasóink közt olyanokkal is találkoztunk, akik hosszú ideje előfizetői a lapnak. Volt olyan is, aki a szüleitől „örökölte” az előfizetést.



Mint kiderült, sokan ragaszkodnak a Vas Népéhez, szívesen tájékozódnak a napi aktualitásokról és a programokról az újságból.
Stibecker Józsefné már húsz éve előfizetője a lapnak, és azt is elárulta, miért szereti olvasni:

- Az aktualitások mindig benne vannak, mindenről beszámolnak, ami a megyében történik. Szeretem az ajánlót is, mert nagyon jó programok vannak benne - mondta olvasónk.

Halmágyi Miklós, a Vas Népe lapigazgató főszerkesztője beszédében kiemelte, hogy büszke a Vas Népe sikereire, és köszöni, hogy ilyen sokan tartoznak partnereink és olvasóink körébe.

Hangsúlyozta, hogy a 2015-ös év egyik nagy sikere az új Prémium magazin megjelenése, aminek legutóbbi száma december 10-én került az újságárusok polcaira.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!