2016.01.31. 14:50
A nagykövet is táncolt a szombathelyi horvátok bálján
Szombathely – Hajnalig mulattak az MSH-ban a negyvenedik szombathelyi horvát bálon a résztvevők.
Ilyenkor tudnak találkozni egymással azok a horvátok is, akiknek máskor nincs erre alkalmuk, ez a rendezvény egyik célja – mondta el kérdésünkre Jurasits Ferenc, a Szombathelyi Horvátok Egyesületének elnöke. Hozzátette, hogy körülbelül 800 vendégre számítottak az Agora – Művelődési és Sportházban: nemcsak a vasi megyeszékhelyről, hanem az egész Nyugat-Dunántúlról, sőt, a burgenlandi régióból is érkeztek horvátok.
A rendezvényen több prominens személyiségtől hallottunk köszöntőt, ezek természetesen horvátul és magyarul is elhangzottak. A többi között köszöntötte a résztvevőket a horvát nagykövet, Gordan Grlić Radman is – ő magyarul is intézett néhány szót a báli közönséghez: mivel mandátuma lejár, nagykövetként talán utolsó alkalommal vett részt ezen a bálon – mondta, de megígérte, hogy továbbra is vendége marad a kellemes hangulatú rendezvénynek.
„Itt új szerelmek is szövődhetnek, mint már megtörtént, és az házassággal is folytatódott" - ezzel a romantikus gondolattal zárta a bálon ünnepi beszédét Skrapits László, a Szombathelyi Horvát Kisebbségi Önkormányzat elnöke. A megyeszékhely önkormányzata részéről Koczka Tibor alpolgármester köszöntötte a résztvevőket.