Szombathely

2016.01.16. 16:50

A vastagbélrák szűrhető daganat, mégis legtöbbször későn jutunk el az orvoshoz

A Genius Savariensis Szabadegyetem szervezésében a vastagbélrák tüneteiről, megelőzéséről hallhattunk előadást. A vastag- és végbélrák a leggyakoribb oka a daganatos halálozásnak a nem dohányosok között. Ráadásul az előfordulása egyre gyakoribb hazánkban és világszerte egyaránt.

Bajdó Bettina

A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban dr. Patai Árpád belgyógyász a Gyomor, bélrendszer rákbetegségeinek megelőzési stratégiái címmel tartott előadást. Rögtön egy megdöbbentő adattal kezdte a beszédét, a rákban elhunytak fele a világon valamilyen bélrendszeri daganat miatt veszíti el az életét. A sajtóban sokat lehet hallani a méh- és emlőrákról, erről a ráktípusról viszont keveset. Vajon mi lehet ennek az oka? - tette fel a kérdést a belgyógyász, és az előadás végén meg is válaszolta. Először azonban magáról a rákról beszélt.

- A vastagbélrák előfordulása az egész világon rohamosan nő, jelenleg a második leggyakoribb daganatos halálok hazánkban, a nem dohányzó emberek esetében pedig az első - mondta az orvos. - Évente körülbelül 5ezer 500 beteg hal meg vastagbélrákban. A betegség fiatal korban ritka, az esetek döntő többsége 50 éves kor fölött jelentkezik. A gyomor- és a tüdőrák előfordulása csökkent az elmúlt években, az orvosok viszont arra számítanak, hogy a vastagbélrák előfordulása növekedni fog.

A belgyógyász kiszámolta, hogy a teremben körülbelül 60 ember hallgatta az előadást. A jelenlegi statisztikák szerint közülük hárman vastagbélrákban halnak meg.

- A vastagbélráknak vannak tünetei, amelyek felett sokszor elsiklunk, hiszen máskor is megtörténtek már velünk - folytatta az orvos. - Utaló jel lehet, ha megváltozik a székletürítési rend. Akinek előtte szorulása volt, annak lazább lesz a széklete, és ez fordítva is igaz. A daganat miatt torlódhat a béltartalom, ilyenkor vagy napokig nincs széklet és bélelzáródás lesz a vége vagy a baktériumok elkezdik emészteni a székletet, elfolyósítják és elzáródik a bél. Fontos tünet a véres széklet is, sajnos ezt sem vesszük túl komolyan. Legtöbbször az aranyérre fogjuk, és ez persze igaz is lehet, de sajnos a vastagbélráknak is lehet az egyik tünete. A harmadik fontos tünet a hasi fájdalom, a negyedik pedig a már említett bélelzáródás. Ritkábban, de jelentkezhet fogyás, vashiányos vérszegénység, láz és trombózis is. Sajnos, ha már tapintható a daganat, akkor előrehaladott állapotban van, ilyenkor nincs sok segítség.

Az orvos szerint, ha észleljük a panaszokat és még nem tapintható a betegség, akkor nem előrehaladott a folyamat. Ilyenkor szükségszerű átesni az endoszkópos béltükrözésen. Aminek bár nagyon rossz híre van, a betegek többsége egy injekció hatására, bódításban nem is emlékszik arra, hogy mi történt vele. Inkább a tükrözés előkészítése macerás: ugyanis ki kell tisztítani hozzá a bélrendszerünket.

- A tükrözés 25-30 percig tart - emelte ki dr. Patai Árpád. - Az elváltozásokat viszont már korai stádiumban ki tudjuk szűrni. 95-100 százalékban meg lehet vele találni a daganatokat vagy az azt megelőző állapotokat. Az ötszázaléknyi hiány abból fakad, ha a beteg nem tudja rendesen kitisztítani a bélrendszerét, mert akkor nehéz észrevenni bármit is. Ma már CT-vel, MR-rel is keresnek daganatot, ám sajnos sokszor ez is csak a már előrehaladott állapotot mutatja ki.

Laboratóriumi vizsgálatot is lehet kérni, de ez sem pontos.

- Az elsődleges megelőzés a táplálkozás, az étrend tartása - hangsúlyozta a belgyógyász. - Együnk sok zöldséget és gyümölcsöt, és sportoljunk többet! Az életkor előrehaladtával fokozódik a betegség előfordulása, én azt ajánlom, hogy fogyasszunk kevesebb vörös húst, alkoholt, fehér cukrot, ne dohányozzunk, és kerüljük a grillezett, füstölt ételeket! Általánosságban elmondható az is, hogy akiknek a családjában már előfordult daganatos betegség, azoknál fokozott a kockázat a kialakulására.

A vastagbélben lévő hámsejtek minden nap lecserélődnek. Van azonban, amikor egy sejt elfelejt elpusztulni, osztódni kezd. Ha ezt a burjánzást nem vágják le, akkor polip alakul ki belőle. Ennek a felszínén pedig megjelenik a rákos elváltozás. Ezt még endoszkóppal el lehet távolítani, viszont ha áttöri az izomréteget, akkor operálni kell. Ha áttöri az izomréteget, akkor áttéteket is képez, ez egy-kétéves folyamat. A világon Magyarország vezeti a vastagbélrák halálozási listáját. Mi ennek az oka? Későn megyünk el orvoshoz. Pedig a daganat kialakulásához tíz év kell, így ha tízévente kérnénk a szűrővizsgálatot, akkor meg lehetne sok halálozást előzni. Magyarországon hivatalosan nincs ingyenes szűrővizsgálat. Az endoszkópos vizsgálatot csak abban az esetben végzik el, amikor a betegnek panaszai vannak. Ám a panaszok sokrétűek lehetnek, így egy hasi fájdalom, haspuffadás miatt is elvégzik a szűrést. Az orvos szerint a legideálisabb, ha 40 és 50 éves kor között megyünk el az első szűrésre, és utána tízévente megismételjük, ha nincs panasz.

 

Másképp alakul a túlélési arány

A világon másképpen alakul a vastagbélrák túlélési aránya öt évvel a diagnózis után. Az USA-ban és Japánban a betegek 60-65 százaléka él. Európában ez az arány 40-60 százalék, Kelet-Európában 20-35 százalék. Magyarországon 30 százalék. Mi az oka ennek, hiszen ugyanazok a módszerek állnak rendelkezésre? Valószínűleg az, hogy későn diagnosztizálják a rákot, amikor már kevés a lehetőség a gyógyításra. Az USA-ban sok pozícióhoz megkövetelik a szűrést. Így sok daganatot még időben elkapnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!