Szombathely

2016.04.12. 08:04

Elment a zenetanár-karnagy - In memoriam Németh István

Életének 86. évében távozott az élők sorából a zenetanár, karnagy, aki 18 éven át (1972-1990) volt a szombathelyi főiskola oktatója, majd tanszékvezető docense.

Zenetanári diplomájának megszerzése után kezdettől fogva a szombathelyi zenepedagógia ügyét szolgálta.  Kezdetben a Petőfi utcai Általános Iskola és a Kanizsai Dorottya Gimnázium tanáraként, majd szakfelügyelőként, a Vas megyei művelődési osztály művészeti főelőadójaként, a Felsőfokú Tanítóképző, majd a Berzsenyi Dániel Főiskola oktatójaként, tanszékvezetőjeként színes és szerteágazó tevékenysége mindig az ének-zene tanítás és a művészeti oktatás jelentőségét hangsúlyozta. Elméleti munkássága is ezt az ügyet szolgálta, új utakat, a módszertani megújulás lehetőségeit kutatva.

1982-1990-ig állt az ének tanszék élén, vezetése alatt nagyon sokszínű és eredményes munka bontakozott ki. Minden segítséget megadott az oktatói és hallgatói munkához, és ezt a támogatást azután helyi, országos és nemzetközi eredmények sorozata igazolta vissza. Szerteágazó zenepedagógiai és karnagyi tevékenységét tanulmányok, módszertani előadások, oktatási segédanyagok, számtalan koncert és legfőképpen a tanítványok emlékezete őrzi. A zenetanítás iránti elhivatottsága az ő munkájukban él tovább.

A zenekedvelő közönség sokszor tapsolhatott az általa alapított és a nevével teljesen egybeforrt Madrigál kórusnak, amelyet évtizedekig vezetett, és amely Szombathely jó hírét öregbítette hazánkban és azon túl is.

Példát mutatott elkötelezettségről és emberségről, hiszen mindig azokat a hagyományos, nemes értékeket képviselte, amelyeket az idő, a nemzedékek tapasztalata és bölcsessége hitelesített.

Hangok, emléktöredékek, szerény mosoly és csöndes szavak, szeretetteli mozdulatok: ezekből  áll össze az emlékkép, amelyet tovább őrzünk.

NymE Zenei Intézeti Tanszék

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!