Szombathely

2016.06.09. 07:11

33 napirendi pontot tárgyal a szombathelyi közgyűlés

Összesen 33 napirendi pontot tárgyal rendes közgyűlésén a szombathelyi közgyűlés.

Bakos Ágnes

Az úgynevezett TOP pályázatok előkészítése is téma lesz és döntenek a Szalézi téren felállítandó Szent II. János Pál-szoborról.

Zárt ülésen tárgyalnak majd a Tófürdőnél építendő négycsillagos szálloda aktuális kérdéseiről.

Az ülés a tavalyi szombathelyi közbiztonsági beszámolóval, valamint a közterület-felügyelet 2015-ös munkájának áttekintésével kezdődik.

9:56 Megkezdődött a rendes közgyűlés: határozatképes a testület, dr. Puskás Tivadar polgármester megnyitotta az ülést.

Súlyos veszteség érte Szombathely sportéletét, Koczka Tibor alpolgármester emlékezett néhány szóval Takács Józsefre.

Az egyperces néma felállás előtt emlékeztetett az élsportoló magasugrásban elért sikereire és arra, hogy az ő nevéhez fűződik a sportkarácsony díjátadó megszervezése.

Lendvai Ferenc képviselő a két nappal ezelőtt történt halálos balesetről szólt, amely egy csornai fiatalember halálával végződött, amikor karambolozott a szombathelyi polgármester szállító autóval.

Dr. Puskás Tivadar polgármester ismét részvétét fejezte ki a halálos áldozat családtagjainak és köszöni a polgármesteri autó sofőrjének a munkáját.

Tart az újraélesztési rekordkísérlet Szombathelyen – emlékeztetett a polgármester. Azt mondta, nem gondolta volna néhány éve, hogy 2016-ra megközelíti a 30 ezret a reanimációs képzésen részt vettek száma és ezt a rekordkísérletet sem. Ma 13 órakor a szombathelyi képviselő-testület tagjai vegyenek részt a rekordban – ezt kéri a polgármester.

Dr. Czeglédy Csaba képviselő is részvétét fejezte ki a két nappal ezelőtt történt tragédiával kapcsolatban. Azt ígérte „visszafogják magukat” a vitákban, tekintettel a polgármester balesetére. Elmondta, hogy természetesen támogatni fogják az új, szintén biztonságos hivatali autó vásárlását.

Javasolta, hogy vegyék le a napirendről a „Javaslat Szombathely Megyei Jogú Város Településrendezési Tervének módosítására a 3679/1 hrsz. alatti Tófürdő és a 3680/2 hrsz. alatti Kemping vonatkozásában”, valamint a „Javaslat a Szombathely, Kossuth Lajos u. 2. szám alatti ingatlan értékesítésével kapcsolatos döntés meghozatalára” című pontokat.

Két sürgősségi indítványt nyújtottak be – kiosztották. Az egyik a Brenner-villával kapcsolatos, a másik a Kenderesi utcai edzőpályákkal.

Balassa Péter képviselő kapott szót: részvétet nyilvánított és jobbulást kívánt a balesettel kapcsolatban.

Ami a napirendet illeti: javasolja, hogy a négycsillagos szálloda tervét nyílt ülésen tárgyalják, és vegyék le a napirendről a Kossuth utca 2-es szám alatti ingatlan értékesítését.

Javasol egy Trianon-emlékmű, emlékpark létrehozását, szeretné, ha nyilvános napirenden tárgyalnák.

Kezdeményezi a Szompark ügyvezetőjének visszahívását, majd a 27-es napirendi pontnál.

Dr. Nemény András képviselő a helyi járatos menetrend módosítását szeretné napirendre tűzni – ahogy február óta minden közgyűlés alkalmával.

https://www.vaol.hu/szombathely/az-utasok-visszaallitanak-az-1-es-buszjaratot-szombathelyen-zajos-lakossagi-forum-volt-1754728" target="_blank"

A polgármester emlékeztetett az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ álláspontjára: szakmai vizsgálat szükséges az újbóli változtatáshoz.

Dr. Ipkovich György elmondta: egyetért a Brenner-villával kapcsolatos napirendi pont megtárgyalásával. Csatlakozva dr. Czeglédy Csabához elmondta: támogatni fogja az új hivatali autó vásárlását.

Tóth Kálmán az SZMSZ módosítására tesz javaslatot. Mint mondta, a hétfői gazdasági bizottsági ülésen döntöttel az út- és járdafelújításokról, de aránytalanul, rosszul. Nincs szavazati joguk – ez látszik a forrás elosztásában, ezért módosítaná a szervezeti és működési szabályzatot.

Dr. Czeglédy Csaba újabb napirendi pontokat javaslat:

Elindult a Falco környéki lakóházak felvásárlása? Így értesültek, de nem tudják mi a cél: bővítene a gyár? Lakóktól és ingatlanközvetítőtől úgy tudják, hogy folyamatban van a lakások felvásárlása. Erről szeretnének tájékoztatást. Ahogy a balatonberényi üdülőről is, mert az, úgy tudják, kikerült a nemzeti üdültetési programról. Nem szeretnék, ha elajándékoznák és kikerülne a szombathelyiek kezéből.

A Vasivízről is kér tájékoztatást: díjtételeket növeltek? Például a bekötések díját emelték, ezt mondták szombathelyiek. Legyen ez az utolsó napirend és kapjanak tájékoztatást a Vasivíz Zrt.-től. Illés Károly alpolgármester elmondta: kérnek választ a kérdésre.

Dr. Czeglédy Csaba azt is kérdezte: – Tényleg kell egy újabb focipálya a készülő stadionnal szemben egy újabb műfüves pálya? – kérdezte a képviselő.

818 ember támogatja, hogy parkoló épüljön Oladon a lakótelepen – átadta a három hét alatt összegyűjtött aláírásokat dr. Horváth Attila, a körzet képviselője. Emlékeztetett, hogy kettőszázzal kevesebben voltak szavazni ebben a körzetben 2014. őszén, vagyis nem politikai kérdés a parkoló-építés.

A polgármester átvette az íveket, továbbadta a jegyzőnek és megköszönte a szombathelyiek összefogását.

10:17 A napirend módosításáról szavaztak először a képviselők.

A parkolókat most nem veszik napirendre, a Vasivíz díjtételeinek témáját sem. A balatonberényi üdülő kérdése sem került az ülés napirendjére.

A Falco-val kapcsolatos tájékoztatást szintén nem vették a napirendi pontok közé.

Az szmsz-módosítási javaslatot elutasították, a Brenner-villa sürgősségi indítványa sem került napirendre, ahogy a helyi járatos autóbusz menetrend ügye sem.

A Trianon-emlékmű felállításának napirendi ponti javaslatából politikai vita kerekedett.

Lendvai Ferenc azt válaszolta Balassa Péternek, hogy egyetért, de előkészítést igényel egy emlékmű, ahogy Szent II. János Pál szobra is egy év alatt jutott el addig, hogy makettek sorakoznak a képviselők előtt.

Dr. Puskás Tivadar polgármester is kifejtette véleményét: szerinte „Trianon mindenkinek fáj”, bármilyen politikai nézeteket is vall. Nem érzi előkészítettnek, de érdemes róla beszélni – főleg azért, mert 25-en voltak a nemzeti összetartozás napján tartott városi megemlékezésen. Felelőssége van az önkormányzatnak az emlékezésben. Balassa Péter elmondta: a jobbikos szombathelyi megemlékezésen többen voltak.

A szálloda ügye legyen nyílt ülésen – ezt a javaslatot is elutasították.

A kialakult napirendet 12 igen és kilenc nem szavazattal elfogadták.

11:02 A város közbiztonsága volt az első napirendi pont a rendes közgyűlésen.

Szombathely Vas megye bűnügyileg legfertőzöttebb városa, a megyeszékhelyek közül azonban továbbra is az egyik legbiztonságosabb – derül ki a rendőrségi évösszegzésből.

Az ismertté vált bűncselekmények száma 2302 volt Szombathely területén, tíz százalékkal csökkent egy év alatt – közölte szóban is dr. Gulyás Ferenc ezredes, a Szombathelyi Rendőrkapitányság vezetője.

A közlekedési balesetekről elmondta: nem változtak a balesetek okai, vagyis az elsőbbség meg nem adása, a szabálytalan kanyarodás és a gyorshajtás miatt következnek be a közlekedési balesetek.

A rendőrkapitány szerint a Szombathelyre érkezők és a város lakóinak a szubjektív biztonságérzete pozitív – megköszönte az ehhez kapott támogatást.

Horváth Soma képviselő kérése: a játszóterek, parkok és a lakótelepi szolgáltatóházak körül fokozottan vigyázzák a közrendet.

Szuhai Viktor képviselő a lakásbetörések számát említette: az emelkedett az elmúlt években. 2013-ban 74, 2014-ben 79, tavaly pedig 85 eset volt.

Dr. Takátsné dr. Tenki Mária képviselő a belvárosi lakosok nevében a szabálytalanul parkoló autósok felelősségre vonását, szankcionálást kérte.

Javaslat miatt szólalt fel dr. Horváth Attila képviselő, elmondta: Oladon egyetlen probléma van, amelynél rendőrségi, illetve közterület-felügyeletre tartozik, ez pedig két kocsma, hangoskodás miatt.

Munkacsoport felállítását sürgeti: azok a képviselők, akiknek a körzetében ez probléma, üljön össze és vitassák meg a közös gondot.

Kántás Zoltán egy személyes élményt osztott meg: Zanaton betöréssorozat borzolta a kedélyeket. A rendőrség gyorsan és példásan dolgozott, ezt tapasztalták. Sőt, körzeti megbízott került a zanati városrészre.

Kopcsándi József szerint a járőrök szálljanak ki néha az autóból – de ez nem kritika, hanem csak szubjektív javaslat, mondta a képviselő.

A rendőrkapitány személye biztonságot sugároz – ezt mondta hozzászólásában Balassa Péter. Több dolgot is kiemelt a rendőrségi munkával kapcsolatban: a 2015-ös évben a migránskérdés kezelését, a szombathelyi droghelyzet a másik, a harmadik a hajléktalankérdés, amely sok munkát ad a rendőröknek. Ez utóbbival kapcsolatban erősebb szociális hálót sürgetne, a rendőrséggel karöltve. Az őszi közgyűlésen lesz javaslata a hajléktalan-kérdésre, mondta el a képviselő. A polgármester szerint a hajléktalan-ellátásban nem áll rosszul a város – ezt fűzte hozzá Balassa Péter szavaihoz.

A pozitív hozzáállást köszönte meg Kelemen Krisztián képviselő. A körzetében, azt tapasztalja, a rendőri jelenlét tényleg visszatartó erő a szabálysértésekben, ezért is kellene erősíteni a járőrözést a körzetben, a Joskar-Ola lakótelepen és környékén. Az éjszakai italozás, hangoskodás ebben a körzetben is gond.

Hagyományosan jók a rendőrségi beszámoló adatai – így fogalmazott hozzászólásában dr. Ipkovich György képviselő. Alapvető ellentmondás, hogy egy-egy kisebb súlyú szabálysértés látványosabb, hiszen a köztereket érinti például egy parkrongálás, mint a súlyosabb eset, amely „nincs sokak szem előtt”.

Ágh Ernő képviselő hozzászólásában elmondta:

A megyei jogú városok találkozóján volt alkalma egyeztetni a többi város közbiztonsági ügyeiről és összehasonlításban jó helyzetben van Szombathely, ez itt is kiderült. (A találkozóról itt írtunk: https://www.vaol.hu/szombathely/a-beruhazasok-koltsegvetese-lesz-a-2017-es-szombathelyen-ulesezett-a-megyei-jogu-varosok-szovetsege-1771966" target="_blank")

Szombathelyen már egy-két éve jelenség, hogy éjszakai autóversenyeket tartanak, a Körmendi úti üzletek parkolóiban, valamint a Szent Gellért utcának a lakóinak okoz gondot, nem tudnak aludni – összefogással meg lehet oldani, ezt mondta dr. Nemény András képviselő.

A rendőrségi beszámolót 21 igen szavazattal elfogadta a közgyűlés.

12:05 Elutasították a képviselők a közterület-felügyelet beszámolóját.

Vita alakult ki a Csónakázótónál tavaly nyílt vendéglátó egység körüli parkolással kapcsolatban. A beszámoló, amelyet nem egészített ki szóban dr. Varsányi Péter a Szombathelyi Közterület-felügyelet igazgatója, azt írták: különösen sok gondot okozott a vendéglátóhely vendégeinek zöldterületen való, folyamatos parkolása.

Több képviselő elmondta, hogy nem következetes a közterület-felügyelet büntetési gyakorlata a parkolásokat illetően. Van, ahol „szokásjog” alapján elnézik a zöld területen való parkolást, van, ahol szabálysértésnek számít.

A parkolási gondokon kívül is voltak hozzászólások.

Évente 200 millió forintba kerül a közterület-felügyelet, ahogy 2014-ben, most is a bezárását sürgetné – erről beszélt Balassa Péter képviselő. A rendőrséghez integrálnák a munkát. Szerinte meg kellene kérdezni a szombathelyieket, mi a véleményük a közterület-felügyeletről. Az ebrendészeti telep hétvégi nyitva tartását hiányolta.

Dr. Takátsné dr. Tenki Mária gyakoribb szemétgyűjtő-ürítést javasolt, önkormányzati szintű megoldást sürgetett a belváros képviselője. Visszajelzések szerint, nem tiszta a belváros. Szerinte meg kellene tiltani a dohányzást a Fő téren, mert nem tudnak kulturáltan dohányozni a dohányosok, mondta a képviselő.

Nem fogadta el a beszámolót a testület.

12:15 Elfogadták az új egészségügyi alapellátó központ beruházási programját, 18 egyhangú igen szavazattal döntöttek így a szombathelyi képviselők, miután megismerték az elkészült látványterveket.

Az új egészségügyi központ a Markusovszky kórházzal szemben, az egykori városi strand helyén lesz majd. Döntöttek arról is, hogy a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. a Markusovszky utca 8-ból átköltözik az Arena Savariába, még idén, október 31-ig. Az elfogadott határozat arról is szól, hogy kezdődhet közbeszerzési eljárás, a szükséges engedélyek és a kiviteli tervek birtokában. A létesítmény parkolási koncepcióját is kidolgozzák – erről is szól a határozat.

14:07 Alakul a város zöld központja

– Szombathely jövőjét meghatároztuk, indul a beruházás – így fogalmazott a polgármester a 3-as napirendi pontnál, amit 19, egyhangú igen szavazattal elfogadtak a képviselők.

A döntéssel jóváhagyták a „Zöld város kialakítása" pályázat keretében elkészült, a Sportliget fejlesztésére vonatkozó tanulmánytervet.

Abban szerepel egyebek között tíz funkcionális egység kialakítása, mint piknikövezeté, tenisz- és kosárlabda pályák pályáké. De lesz játéktér, pihenőkert, mászófal felnőttek, serdülők, idősebbek számára, valamint fitnesz-szabadtéri tornapálya, görkorcsolyapálya lelátóval. A tanulmányterv mutatja: híd az Arany patakon keresztül, ezzel kapcsolata lesz a komplexumnak a Csónakázótó övezetével, parkolókat alakítanak ki személyautóknak és buszoknak, és a meglévő zöldterület rekonstrukciója is szerepel a tervek között.

A tervről szóló vitában Balassa Péter képviselő a finanszírozásra kérdezett rá, válaszában Illés Károly alpolgármester azt mondta, majd a nyertes pályázatnál látszik, hogy mennyi az önerő, ha szükséges lesz egyáltalán saját forrás, mert a remények szerint száz százalékos támogatással valósulhat meg a „Zöld város kialakítása". Dr. Czeglédy Csaba képviselő hozzászólásában azt mondta: örül, hogy nem szerepel a tervben lakópark építése, vagy annak lehetősége.

14:14 Zöld utat kaptak az ipari parki tervek

Megszavazták a képviselők az úgynevezett TOP keretre benyújtandó ipari parki fejlesztési terveket, amelyek az Északi Iparterületre vonatkoznak.

Az első határozatban szerepel: összeállítják a támogatási kérelem szakmai tartalmát, azt határidőre benyújtják. Pozitív elbírálás esetén aláírja a polgármester a támogatási szerződést, a projektmenedzsment a Polgármesteri Hivatal feladata lesz. Még nem tudni, hogy szükséges-e önerő a fejlesztéshez, ha igen, akkor azt biztosítja az önkormányzat.

Az ipari parki tervek másik része a SZOVA Zrt. Sárdi-ér utcai ingatlanainak fejlesztése. Azt a SZOVA Zrt.-vel közösen, konzorciumban pályázza meg az önkormányzat. Ha kell önerő, azon is osztoznak a konzorciumi felek.

14:44 Fejlesztenék a Szalézi tér környékét – Majdnem félmilliárd forintból

Szombathely – A megyei jogú városok pályázhatnak a TOP program azon fejezetére, amelyben leromlott városi területeket újíthatnak meg. Szombathely önkormányzata az Evangélikus Egyházközséggel és a Szent Quirin Szalézi Plébániával közösen pályázik. Elfogadták a terveket a képviselők a csütörtöki közgyűlésen.

A felhívásban 445 millió forint biztosított fejlesztésekre – derül ki a terv előterjesztéséből.

A napirendi pont vitájában dr. Czeglédy Csaba és dr. Nemény András képviselők is a „leromlott területet” kérdőjelezték meg.

A válasz szerint nem a fizikai környezet alapján számít ebben a projektben leromlottnak az adott terület, hanem szegregációs szempontok alapján. Mint például a városrészben élők végzettsége, munkakilátásai. Ez alapján jelölték ki az Alsóhegyi utca – Nagyvárad utca – Brenner Tóbiás körút környékét. Az összesen 445 millió forintból az önkormányzat 376,2 millió forintot költene fejlesztésekre: közparkra, játszótérbővítésre, szociális bérlakások felújítására, komfortosítására. Buszöblöt alakítanának ki a Brenner Tóbiás körúton, felújítanák a Szalézi tér sétányát, és terv a Jáki út és a Jászi Oszkár utca által határolt köztér zöldfelületének megújítása is. Útfelújítás is része a pályázatnak: a Szigligeti utcát újítanák fel a Táncsics Mihály utca és a Brenner Tóbiás körút között.

A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség a kápolna renoválására és kertfelújításra költene, a Szent Quirin Szalézi Plébánia a templom előtti lépcsősort újítaná fel és akadálymentesítenék a bejáratot.

15:36 Áthelyezhetik a hajléktalanszállót a Zanati útról – Panaszos szombathelyi szólalt fel a közgyűlésen

Szombathely – Élhetetlen a Zanati úti hajléktalanszálló környéke, erről szólt panasz a közgyűlésen. Költözhet a szálló, lehet, hogy már jövőre.

A keleti városrész problémáira hívta fel a figyelmet Nagy Gabriella. A szombathelyi panaszos a közgyűlésen kért és kapott szót. Elmondta: élhetetlen a Zanati úti hajléktalanszálló környéke. Zajosak a fedél nélkül élők és félelmet keltenek. Gyerekek, fiatalok már nem mernek egyedül hazamenni, mindennapos az alkoholfogyasztás és azt kell hallgatniuk, kit, miért ítéltek el a bíróságon; megjelentek a kertekben a patkányok.

Elveszett a környék egykori kertvárosi jellege – visszakapnák a helyiek. Azt is elmondta: nem kérték ki annak idején az ott élők véleményét, hogy akarják-e a szállónyitást.

Dr. Puskás Tivadar válaszolt a panaszra. Elmondta, hogy vizsgálják a szálló átköltöztetésének lehetőségét. A jövő évi költségvetésben rendezhetik a kérdést, a költöztetés fedezetét. Ismerik a problémát és igyekeznek ebben előbbre jutni – válaszolta a polgármester.

16:18 Zöld távhőrendszert építenének – Majdnem 1 milliárd forintos projektbe vágna bele a szombathelyi önkormányzat

Képlékeny még a terv és megszavazták, hogy meg kell kérdezni a szombathelyieket is a zöld távhőrendszer fejlesztéséről.

Lehetőségnek nevezte Puskás Tivadar polgármester a pályázatot, olyan lehetőségnek, amit ki kell használni. A pályázati felhívás alapján 900 millió forint áll rendelkezésére zöld távhőrendszer fejlesztésére.

Egyelőre nagy vonalakban ismert a terv, sok kérdés felmerült, de megszavazták a képviselők, azzal együtt, hogy meg kell kérdezni a szombathelyieket a tervezett fűtőműről.

A pályázati kiírás szerint „önkormányzatok által vezérelt, a helyi adottságokhoz illeszkedő, megújuló energiaforrások kiaknázására” irányul a terv. Csak elvi szándékot jelent a pályázati szándék, három hónapon belül elállhat a tervtől az önkormányzat – hangzott el a téma vitájában.

A megszavazott határozat szerint az önkormányzat a SZOVA Zrt.-vel együtt, konzorciumi formában nyújtja be a pályázatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!