Dr. Bohóc és kiváló tanítványai játszottak a bogáti kastélyban

Amikor Vass Szilárd, a WSSz színésze úgy döntött, hogy másfél évtizedes bohócdoktori tapasztalait Szombathelyen is kamatoztatja, talán maga se hitte volna, hogy néhány hónap alatt ekkora siker lesz a Dr. Bohóc Mosolyszolgálat. Illetve dehogynem: csak a kívülálló csodálkozik rá, hogy lám, a csoda működik. Nagyon kellett hozzá (és kell továbbra is) a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Szeretetszolgálatáért Alapítvány támogatása, kellenek befogadó intézmények - és természetesen a nevelődő bohócutánpótlás.

A WSSz-ben elindított tréningsorozat, a nyári mesterkurzus a holland származású, Spanyolországban élő, nemzetközi bohóciskolát igazgató Eric de Bont vezetésével mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy a Markusovszky kórház gyermekosztályán rendszeresített Dr. Bohóc-vizit hosszú távon és magas színvonalon működő- és „bővülőképes” legyen. És mert Vass Szilárd azt is pontosan tudja, hogy az idős emberek körében legalább olyan jótékony hatású tud lenni a bohócdoktorok megjelenése, mint a kórházi gyerekosztályokon, örömmel fogadták a legújabb felkérést. A kezdeményező fél ezúttal egy bank volt, amely aztán a feleket összehozta: nemcsak a Dr. Bohóc Mosolyszolgálat, hanem a fővárosi fenntartású idősek otthonának igazgatója-vezetősége is örömmel fogadta az ajánlatot. Így jöhetett létre az a derűs délután, amikor a bogáti kastély társalgója zsúfolásig megtelt - azok az otthonlakók néztek be, akiknek kedvük volt hozzá - a Dr. Bohóc-előadásra.

A mosolyszolgálat bohócai most nem szobáról szobára jártak, mint a vizitek alkalmával; ez egy másik, szintén járható út. Ráadásul igazi premier (sőt: ősbemutató) volt ez a jobbára gyerekek, ritkábban felnőttközönség előtt színpadra lépő Lehőcz Zsuzsa és Takács Dániel számára. Bár a Mesebolt Bábszínház színészei jól bánnak a sokjelentésű színpadi eszközökkel, több hangszeren játszanak (a furulyától a harmonikán át a trombitáig) és az improvizatív kapcsolatteremtéssel sincs gondjuk, bohócnak lenni azért más. Most tanulják, nagy kedvvel - és imponáló eredménnyel. Lehőcz Zsuzsa azt mondja, a „bohócság bonyolult”, méghozzá „annál fogva, hogy egyszerű”. A bohóc ezek szerint „attól tud olyan elbűvölő lenni, hogy a végtelenségig nyitott és naiv, függetleníti magát a hétköznapi panelektől, minden cselekedete rácsodálkozás és felfedezés; mint a gyerekeké”.

A színész ezek szerint „megoldásokra törekszik a színpadon, a bohóc ellenkezőleg: minél inkább belebonyolódik a problémákba”. Éppen ebből fakad a derű, a nevetés. Pont ez történt a bogáti kastélyban is, ahol a közönség az első pillanatban ráhangolódott - akár dúdolással, énekléssel - a sok régi slágerre-dallamra fölfűzött előadásra. Azok a szájak-tekintetek is mosolyra húzódtak, földerültek előbb-utóbb, amelyek az első percekben inkább fürkésző és tartózkodó kíváncsisággal figyelték a különleges, piros orrú produkciót. De hát Dr. Dániel nosztalgikus, gáláns udvarlásának ki tudna ellenállni?

„Ezt a nagy szerelmet tőled kaptam én...” És akkor jön a síró Zsuzsi, hogy féltékenységében sírva fakadjon; először, másodszor, harmadszor, a bohócműködés szabályai szerint. „Mindig ezt csinálja”, ismételgeti elkámpicsorodva a bohóclány (doktornő), és minél inkább elszomorodik, mi annál derűsebbek vagyunk. A hangszerpárbajnál nagyon drukkolunk neki, a közönség soraiból is többen biztatják: „Miért hagyod magad? Ne hagyd!” A Dr. Bohócok már csak ilyenek. Mindig ezt csinálják: megnevettetnek - és megríkatnak. Néha a kettő furcsamód ugyanaz.